A Fővárosi Főügyészség egykori ügyészét, volt szóvivőjét, M. Attilát is meggyanúsította a Központi Nyomozó Főügyészség a moszkvai kereskedelmi kirendeltség 2008-as értékesítése miatt indított eljárásban – írja a Magyar Nemzet.
A lap a terhelt személyére vonatkozó értesülését nem kommentálta Fazekas Géza, a főügyészség helyettes vezetője, azt ugyanakkor elmondta, hogy egy férfit minősített bűnpártolás társtetteseként, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás megalapozott gyanújával hallgattak ki csütörtökön.
A cikk szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezető beosztású munkatársa vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítással szemben.