Belföld

Csak egy pályát használnak a Liszt Ferenc-repülőtéren

A havazás miatt csak egy pályán tudnak fel- és leszállni a repülőgépek a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.

Pénteken két járatot törölni kellett, mert más európai nagyvárosokban is erősen havazik – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

Az igazgató közlése szerint a sózás ellenére már nem olvad el a hó a repülőtér felszállópályáin, így csak váltakozva lehet üzemeltetni őket: amíg az egyiket takarítják, addig a másikat használhatják a repülőgépek. Ez azonban nem okoz gondot a légi közlekedésben, a forgalom folyamatos, bár a gépek „jégtelenítése” akár 30 percig is tarthat – fűzte hozzá.

Hardy Mihály elmondta azt is, hogy pénteken eddig csak a Lufthansa Münchenből és a British Airways Londonból induló egy-egy járatát kellett törölni, mert a két nagyvárosban is erősen havazik. Hozzátette: mindkét cégnek lesznek még e napon járatai Budapestre, így az utasokat valószínűleg még pénteken el tudják szállítani.

Több nagy európai repülőtéren is komoly gondokat okozott a havazás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik