Belföld

Az MSZP feljelentést tesz a félegyházi hangfelvétel ügyében

Az MSZP kiskunfélegyházi szervezete feljelentést tesz választási csalás gyanúja miatt, valamint Kapus Krisztián polgármesterrel szemben bizalmatlansági indítványt nyújt be.

A nyilvánosságra került felvételek alapján erős gyanú merült fel, hogy a választási törvény megszegésével, láncszavazás alkalmazásával történt a szavazás 2010-ben az önkormányzati választáson – mondta Garai István Levente MSZP-s országgyűlési és önkormányzati képviselő.

Hozzátette: emiatt bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Kapus Krisztián polgármesterrel szemben az önkormányzatban, valamint felkérik, hogy mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról is. Törvényes kötelezettségünk is, hogy ha gyanú merül fel a választási törvény megszegésére, akkor a törvényes lépéseket betartva feljelentést tegyünk – fogalmazott a szocialista politikus.

Király József, az MSZP megyei elnöke felszólította a hangfelvételen megnevezett országgyűlési képviselőket, hogy mondjanak le országgyűlési képviselői mandátumukról.

A megyei elnök a szerinte érintett fideszes politikusokat: Kapus Krisztián mellett Bányai Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnökét, országgyűlési képviselőt, Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét, valamint Kerényi Jánost, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját felszólította, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról, mert szerinte “olyan eszközökkel jutottak hozzá, mely egy demokráciában megengedhetetlen”.

Kiskunfélegyháza polgármestere szerdán az MTI-nek azt mondta: nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért feljelentést tesz a rendőrségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik