Belföld

Többé nem kötelező a tüdőszűrés

Újraszabályozza a tbc-szűrő vizsgálatokat a kormány. 2014 áprilisától megszűnik a tömeges rendszer.

Megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés 2014. március 31. után – jelentette be Kissné dr. Horváth Ildikó, az egészségügyi államtitkárság főosztályvezetője szerdán Budapesten.

A tervek szerint a jövő évtől már sehol nem lehetne elrendelni a „tömeges” szűrést, csak a rizikócsoportokban tartanák meg a kötelező jelleget. Így például a hajléktalanokat, a HIV-fertőzötteket, a börtönök dolgozóit, illetve lakóit, valamint az egészségügyi dolgozók közül a tüdőgyógyászatokon, a bakteriológiai laborokban, a patológiákon, valamint a sürgősségi osztályon dolgozókat vizsgálnák célzottan.

Tavaly két és fél millió ember szűrésével háromszáz tbc-s beteget találtak. A célpopulációban nemcsak megtartanák, hanem javítanák is a szűrések arányát – közölte a főosztályvezető.

A rendszer tervezett átalakítása – az egészségügyért felelős államtitkárság szerint – lehetőség arra, hogy az erősen veszélyeztetett csoportban célzott szűrővizsgálatokat végezzenek.

Zárt osztály tüdőbetegeknek

Mint arról korábban elsőként beszámoltunk, egy hosszas előkészítés után keresztülvitt jogszabály-módosítás szerint a jövőben kényszergyógykezelésre köteleznék az együttműködést megtagadó, a gyógyszereket nem szedő, kezelésekre nem járó betegeket.

Kissné dr. Horváth Ildikó a Hír24 kérdésére most megerősítette: a tervek szerint a Borsod megyei Edelényben és a budapesti Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben alakítanának ki olyan osztályokat, ahol az érintetteket kötelező bentlakással, az ajtóknál biztonsági őrökkel és 24 órás felügyelettel próbálnák rávenni arra, hogy legalább két hónapot bent töltsenek az adott intézményben. Az „őrzött kezelés” akár már ebben az évben elindulhat – tette hozzá.

Javultak a mutatók

A kötelező tüdőszűrést azokon a helyeken rendelik el, ahol a tuberkulózisos betegek száma 100 ezer lakosból meghaladja a 25-öt. (Jelenleg Magyarországon nincs ilyen térség.) Az elrendelt szűrővizsgálatokra azok a 30 évesnél idősebb lakosok kötelezhetők, akik a vizsgálatot elrendelő megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv területén huzamos jelleggel tartózkodnak. A szűrővizsgálat alól azok mentesülnek, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, illetőleg a tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak.

A kötelező tüdőszűrő-vizsgálat ingyenes, és nem szükséges hozzá beutaló. A vizsgálatról a jegyzőnek kötelessége tájékoztatni a lakosságot, de az érintettek írásos, névre szóló értesítést is kapnak. E nélkül, csak személyi igazolvánnyal is lehet jelentkezni a tüdőszűrő állomásokon. Annak viszont, aki nem az állandó vagy ideiglenes lakhelye szerinti intézetben végeztetné el a vizsgálatot, ezer forint körüli összeget kell fizetnie.

A jövőre életbe lépő új szabályozásról bővebben itt olvashat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik