A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki az orosz frontra: a németek az 1941-es villámháború kudarca után követeltek szövetségeseiktől csapatokat a következő évre tervezett keleti hadjárathoz. Budapesten ezt nem tudták, de nem is akarták visszautasítani, mert az Észak-Erdély visszaszerzésére törekvő Románia azonnal igent mondott Hitlernek, emellett a magyar vezetés a részvételtől újabb területek visszacsatolását remélte.
A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült leszorítani, de azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a németeknek rendelték alá, a felfegyverzést illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből. A frontra kivonuló 207 ezer fős 2. magyar hadseregbe a teljes sorállománynak csak 20 százalékát sorozták be, magas volt a tartalékosok aránya, a létszám 20 százalékát nemzetiségiek, főleg románok és ruszinok, 10 százalékát pedig zsidó és baloldali munkaszolgálatosok adták. A hadsereg élére Jány Gusztáv vezérezredes került. A fegyverzet és a felszerelés hiányos és korszerűtlen volt, a vezetés a megígért német pótlásra számított.
Védelemre rendezkedtek be
A magyar csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, és július 7-én érték el a Dont. Az egységek itt, a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométer hosszú szakaszon védelemre rendezkedtek be. A nyár folyamán sikertelenül kísérelték meg a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolását, a harcokban 30 ezer embert vesztettek. A hadsereg vezetése már ekkor felismerte, hogy képtelen a hosszú szakasz védelmére, de a beígért fegyverzetet és felszerelést a tél beálltával sem kapta meg, sőt 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt a németek fokozatosan kivonták csapataikat a doni térségből.
A szovjet 40. hadsereg támadása 1943. január 12-én, 30-35 fokos hidegben kezdődött meg, egységei az urivi hídfőből már az első napon 8-12 kilométer mélyen beékelődtek a magyar védelembe. Január 14-én a voronyezsi front középső és déli részén is támadás indult, a 3. harckocsi-hadsereg a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törte át a magyar védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonalnak ezen a részén állomásozó egyetlen tartalékát, s a visszavonulást is megtiltotta. Jány a mind rosszabbra forduló helyzetben is ragaszkodott ehhez a parancshoz.
Három részre szakadt a hadsereg
Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a 2. magyar hadsereget. Az arcvonal felbomlott, eluralkodott a pánik, Jány január 17-én hajnalban rendelte el a VII. hadtest visszavonását. Az elvágott, és német alárendeltségbe került III. hadtest tovább harcolt, de február elején – miután sem ellátmánya, sem fegyverzete nem maradt – parancsnoka, a később szovjet hadifogságba esett Stomm Marcell feloszlatta az alakulatot, melynek pár ezer katonája kijutott a szovjet gyűrűből.
A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg 1943. január 24-én “vált ki az arcvonalból”. Jányt a jórészt fegyvertelen, demoralizált katonák nyomorúságos látványa e napon késztette hírhedt hadparancsának megfogalmazására: “…a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét”. A katonákat gyávasággal vádolta és a “rend helyreállítása” érdekében a helyszíni felkoncolást is engedélyezte. A parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették, maga Jány pedig április 4-én nyilvánította semmisnek és helyettesítette egy újjal.
Százezres veszteség
A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott. Jányt, aki az utolsó vonattal hagyta el a Szovjetuniót, Horthy 1943. augusztus 5-én felmentette parancsnoki tisztéből. A tábornokot a Népbíróság 1947 októberében háborús bűnösként halálra ítélte, s 1947. november 26-án kivégezték. Jányt 1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság felmentette a háborús bűntett miatt ellene emelt vád alól.
A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától.
