Belföld

Békésebb időkre vár Bayer és Stefka

A roma önkormányzatnál lemondták a tervezett megbeszélést.

Bár Farkas Flórián (Fidesz), az Országos Roma Önkormányzat elnöke péntekre megbeszélésre hívta a Magyar Hírlap újságíróját, Bayer Zsoltot és főszerkesztőjét, Stefka Istvánt, végül úgy döntött, a „tervezett megbeszélést békésebb időpontra halasztja”.

Az ügyben lapunk kereste a roma önkormányzatot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást az okokról.

A Magyar Hírlapban megjelentek szerint az ORÖ-nél kiemelték, hogy „az ellenzék a szigethalmi bűncselekmény kapcsán a botránypolitika szintjére süllyeszti a romaügyet, ami veszélyezteti az Európai és Nemzeti Romastratégia és a kormánnyal kötött keretmegállapodás végrehajtását. Beáldoznák a cigányügyet a saját érdekeik érvényesítésére, így az ORÖ eredményei ismét a politikai harcok martalékává válhatnak. Az ORÖ minden pártot és jóérzésű állampolgárt arra kér, hogy ezt ne tegye.”

A Hírlap szerkesztősége közli, hogy nincs ellentét a lap és a cigányság tisztességes része között. „Bizonyság erre, hogy tavaly csaknem száz alkalommal közöltünk cikket, riportot, publicisztikát, hírt a cigányság integrációjáról, természetesen pozitív értelemben. Példa nélküli az is, hogy 2012-ben tizennégyszer vezető anyagként kezeltünk romákat érintő kérdéseket.”

A lap cikke ugyanakkor nem említi az okot, ami miatt Farkas Flórián találkozni akart Bayerékkel. Az ORÖ elnöke ugyanis végül hozzájutott Bayer cikkéhez, melyben a Hírlap főmunkatársa arról ír, hogy „a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.”

Közleményben reagált Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent cigányozós cikkére a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Csizmadia László – írja a HVG. Többek között azt írja, Bayer “kiváló publicista, célzott levadászása nem megengedhető”.

Bayer írását (a teljesség igény nélkül) a következők ítélték el eddig: Navracsics Tibor (Fidesz) igazságügy miniszter, Selmeczi Gabriella (Fidesz) pártszóvivő, Deutsch Tamás (Fidesz) EP-képviselő, Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, Debreczenyi János, Veszprém korábbi fideszes polgármestere, a DK, az Együtt 2014, az LMP, az MSZP, a Hit Gyülekezete, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. (Listánk folyamatosan bővül.)

Akik szerint Bayer írása nem nevezhető közösség elleni izgatásnak: az ügyészség.

Akik még nem szólaltak meg: Orbán Viktor (Fidesz) miniszterelnök, Áder János (Fidesz) államfő, Kövér László (Fidesz) házelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik