Belföld

Széles sem ért egyet Bayerrel

A Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője is írt olvasóiknak.

Széles Gábor és Stefka István szerint lapjukat „néhány napja az ellenzéki balliberális erők rágalmakkal, félrevezető vádakkal próbálják lejáratni. Nem először fordul elő. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a szólás- és sajtószabadságot súlyosan megsértve egyszer már karanténbe akarta zárni a Magyar Hírlapot. Akkor, 2009 februárjában a sajtó- és szólásszabadságért, a Magyar Hírlap létéért hatalmas tömeg tüntetett a Kossuth téren, ami méltó válasz volt a kormányzati önkénnyel szemben. Most ismét az ellen az országos napilap ellen szervezkednek, amely immár több mint hat éve a demokrácia, a szabadság, a függetlenség mellett tette le voksát. Mindig is vallottuk, most is valljuk, hogy az antiszemitizmus és a rasszizmus csak gyűlöletkeltésre és a társadalmon belüli feszültségkeltésre alkalmas. A publicisztika véleményműfaj – a hír szent, a vélemény szabad. Bayer Zsolt írása is publicisztika volt, saját véleményét írta meg, amely nem tükrözte a lap véleményét” – írja a lap tulajdonosa és főszerkesztője.

Széles és Stefka ugyanakkor megjegyzi, hogy kollégájuk „szavait tudatosan, rosszindulatúan félremagyarázták”. Ha Bayer Zsolt néhány gondolata mégis félreértésre adhatott okot, akkor azért a lap tulajdonosa és főszerkesztője elnézést kér minden érintettől, olvasótól. Szerintük a „Magyar Hírlap elleni támadásnak nem titkolt célja a jobboldali egység megbontása, a Békemenet szervezőinek lejáratása, a többségi társadalom demokratikus erőinek megkérdőjelezése. Ezért a lap továbbra sem adja fel azt a célját, hogy az ország problémáiról, súlyos gondjairól, a valós helyzetről tájékoztassa olvasóit. Elítélünk minden rasszista és antiszemita megnyilvánulást. Még fokozottabban figyelünk arra, hogy olyan írás ne jelenjen meg, amely gyűlöletkeltésre adhat teret akár a jobb akár a baloldal számára”.

Mivel a hír valóban szent, ezért emlékeztetnünk kell arra, hogy nemcsak ellenzékiek, hanem fideszesek is elhatárolódtak Bayer írásától. Navracsics miniszter szerint nincs helye egy közösségben olyan embernek, aki állatoknak nevezi emberek egy csoportját. Deutsch Tamás Twitter-bejegyzéssel reagált a felháborodást keltő írásra. “Sávoly Gergő megkéselése után kiadott MTK közleménnyel megegyezik a személyes meggyőződésem. A véleményem mindenkire vonatkozik. Bayer Zsolt barátomra is” – írta a politikus.

Selmeczi a Bayer-cikkről

A közélet szereplőinek nem szabad indulatból nyilatkozniuk vagy írniuk – kommentálta a Fidesz-szóvivő Bayer Zsolt cikkét. Selmeczi Gabriella a Fidesz-alapító Bayer “újságíróként írta az ominózus sorokat egy független napilap publicisztikai rovatában”. A Fidesz megérti bizonyos bűnügyekkel összefüggésben a társadalom indulatait, de egy közszereplőnek nem szabad indulatból írni vagy nyilatkozni – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Bayer Zsolt Fidesz-tag is egyben, a szóvivő közölte: a kormánypárt mindig az alapszabályában foglaltak szerint jár el, így ha egy tag úgy gondolja, eljárást akar indítani a párton belül, megteheti, de egyelőre nem tud ilyenről beszámolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik