Belföld

Pluszfélmilliárd a képviselők „jobb kezére”

Parlament-cimlap(210x140)(3).jpg (parlament, országgyűlés)
Parlament-cimlap(210x140)(3).jpg (parlament, országgyűlés)

153 fővel nőtt a honatyák segítőinek tábora. Nemcsak több embert foglalkoztatnak, hanem fizetésemelést is adtak.

Egy 2012 szeptemberében hatályba lépő törvénymódosítás tette lehetővé, hogy a képviselők ne csak egy személyi asszisztenst vehessenek fel. Megduplázódott ugyanis a bérekre fordítható összeg: egy-egy politikus már 347 850 forintból gazdálkodhat egy hónapban – olvasható a Blikkben.

Míg augusztusban 392 ember dolgozott a képviselőknek és a frakcióknak havi bruttó 62,5 millió forintért, addig novemberben már 545-en, 96,5 millióért – írja a lap az Országgyűlés Sajtóhivatalának információi alapján. Azaz a segítők száma 153-mal nőt, fizetésük pedig évi 408 millió forinttal, ami a járulékokkal együtt már több mint félmilliárdos állami kiadást jelent. Az adatokból kiderül, hogy bő tízszázalékos fizetésemelést is ki tudtak gazdálkodni.

A lap megkérdezte a frakciókat a pluszasszisztensekről és bérük növeléséről. A Fidesz a rövid határidőre hivatkozva nem tudott pontos választ adni, ahogy a KDNP és az LMP sem. Az MSZP-sek munkáját szeptemberben 45-en, januárban már 75-en segítették. – Ötven-hatvan százalékos növelések is voltak a juttatásokban, mert a negyven-párezres pénzeket emeltük fel hatvan-egynéhány ezresre – tette hozzá Tóbiás József frakcióigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik