Belföld

Kaposváron is milliárdokból mentik a húsipart

hentes (hentes)
hentes (hentes)

A város önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa Zrt.-ben.

Ezt Szita Károly, a város fideszes polgármestere jelentette be hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón. Elmondása szerint ezzel biztosítva lesz a húsipari cég hosszú távú, biztonságos működése, az ötszáz dolgozó munkahelye és mintegy négyszáz beszállító megélhetése.

Közölte: az önkormányzat feltételekhez köti a tulajdonrész vásárlását, éspedig ahhoz, hogy a cég egymilliárd forintos tőkeemelést hajtson végre, továbbá a sertésbeszállítók követelésük egy részével – tulajdonrészért cserébe – ugyancsak járuljanak hozzá a gyár megmentéséhez.

A kétmilliárdos tőkejuttatás további feltétele, hogy a Kométa vezetése állapodjon meg a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanbefektetéssel foglalkozó leányvállalatával a gyár bővítéséről, ami lehetővé tenné újabb munkahelyek létrehozását – mondta Szita Károly. Megjegyezte: a város tulajdonosként beleszólást és döntési jogosultságot is kér a vállalat irányításába.

“A város elsődleges célja az, hogy az a kilencszáz ember, akiknek megélhetése a húsipari cégtől függ, a jövőben is munkából tartsa fenn családját segély helyett” – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: az önkormányzat a stabil működés és az akár foglalkoztatásbővítő fejlesztések reményében segít a Kométa ’99 Zrt.-nek a válság leküzdésében.

Szita Károly beszámolt arról, hogy az elmúlt hetekben számos tárgyalást folytatott a cég vezetőivel, dolgozóival és beszállítóival, s a kaposváriak támogatását is kérte a döntéshez. Elmondta: a telefonos megkérdezés alapján a város polgárainak 97,2 százaléka egyetért azzal, hogy tulajdonrész-vásárlással segítsen Kaposvár önkormányzata.

Jelenleg folynak a jogi előkészületek és a cég felértékelése, a jövő héten pedig a város közgyűlése dönthet az ügyben – közölte a polgármester.

Szintén hétfőn jelentették be Gyulán, hogy az önkormányzat önálló társaságot alapít a helyi húsipar újjászervezésére, a kormánytól kapott pénzből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik