Belföld

Fordulat a moszkvai ingatlanügyben

akták (akták, iratok, bíróság, )
akták (akták, iratok, bíróság, )

Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében. Az államot ért kárt is többre becsülik a korábbinál, összesen mintegy 80 millió dollárra.

A Népszabadság szombaton írt arról, hogy megszüntette a gyanúsítást Tátrai Miklós és Császy Zsolt ellen a moszkvai Kereskedelmi Kirendeltségnek (Kerki) egykor helyet adó épület ügyében a különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt vizsgálódó nyomozó hatóság. Hozzátették viszont, hogy az ügyészség Tátrait és Császyt meggyanúsította bűnpártolással. Azt vizsgálják, hogy tevékenységükkel tudták-e leplezni a Külügyminisztérium törvénysértő eljárását.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő az MTI-nek elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség január első napjaiban folytatólagosan hallgatta ki Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot a magyar állam tulajdonában lévő moszkvai kereskedelmi képviselet 2008-as – a gyanú szerint szabálytalan – eladásáról. Az ügyének rajtuk kívül még két gyanúsítottja van, Fekszi Márta volt külügyi államtitkár és Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövet.

Az ügyészség Tátrai és Császy gyanúsítását nem szüntette meg, hanem annak minősítésén változtatott. Hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolás lett a gyanú tárgya, amelyet folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás egészít ki – közölte a szóvivő.

A változtatás oka, hogy az eljárás során – többek között az orosz féltől jogsegély útján – beszerzett adatok és bizonyítékok értékelése alapján megállapították: az ingatlant még a magyar vagyontanács döntése előtt eladták, a vételárat átutalták Magyarországra, az orosz hatóságok pedig be is jegyezték az ingatlan-nyilvántartásba a tulajdonosváltozást.

A gyanú szerint a magyar vagyonkezelő akkori vezetői, Tátrai Miklós és Császy Zsolt valótlan tartalmú okiratokkal azt akarta elérni, hogy a vagyontanács – dacára annak, hogy a vételárat már átutalták, és a tulajdonosváltozást is bejegyezték – hozzon döntést az ingatlanértékesítésről. Ezzel akarták megakadályozni az eredeti állapot esetleges helyreállítását, és a vevőnek kedvezőbb helyzetet biztosítani. Azaz a vagyontanács döntése a törvényes eljárás látszatának fenntartására, valamint az általuk és az ügyben eljáró nagykövet által elkövetett kötelességszegés és a bekövetkezett hátrány leplezésére irányult – magyarázta Fazekas Géza. Összegzése szerint Tátrai Miklós és Császy Zsolt többszörösen megszegte vagyonkezelési kötelezettségét, az adatok alapján pedig a magyar államot mintegy 80 millió dollár – mai árfolyamon átszámítva mintegy 17 milliárd forint – vagyoni hátrány érte, amely nagyobb, mint az eljárás elején feltételezett, hétmilliárd forintos kárösszeg.

A két korábbi vagyonkezelő-vezető panaszt jelentett be a módosított gyanúsítás közlésével szemben, tagadva bűnösségüket. Anyomozás legutóbb február 7-ig lett meghosszabbítva, és nem zárható ki, hogy a lezárásig bővülhet a gyanúsítottak száma – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik