Belföld

Mesterházy: A Fidesz veszíteni fog

Mesterhazy-Attila(960x640).jpg (mesterházy attila, )
Mesterhazy-Attila(960x640).jpg (mesterházy attila, )

Az MSZP mára visszanyerte váltópárti helyzetét, és az év végére az is egyértelmű lesz, hogy a Fidesz elveszíti a 2014-es választást – véli Mesterházy Attila. A szocialista pártelnök azt várja, hogy a baloldalon 2013 végére megállapodnak a közös jelöltállításról, s csak ezután döntenek a miniszterelnök-jelölt személyéről. Erről a távirati irodának adott interjúban beszélt a politikus.

Mesterházy Attila szerint az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt. A szocialista párt a másfélszeresére növelte a szavazótáborát, s az elnök arra számít, hogy másfél milliós támogatói bázisuk idén tovább gyarapodik.

„Már ma is többen vannak, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt, mint ahányan a hatalomban tartanák, de a Fidesz még nem vesztette el a választásokat. Ám szerintem az év végére már ez is egyértelmű lesz” – jelentette ki. – 2010 a stabilizáció, 2011 az újjászervezés, 2012 pedig a programalkotás éve volt az MSZP-ben, „ezt követi idén a szövetségkötés, majd 2014-ben a választási győzelem”.

A szerdán kezdődött ellenzéki egyeztetésekről elmondta, közjogi kérdésekben nincs lényeges véleménykülönbség a felek között. De Magyarországon gazdasági és szociális válság is van, ezért az ellenzéki erőknek a szegénység csökkentéséről, a munkahelyteremtésről és a gazdasági növekedés feltételeiről is mielőbb meg kell állapodniuk. Azt mondta, tiszteletben tartják, hogy az Együtt 2014 nem vesz részt gazdaságpolitikai egyeztetéseken, amíg az alkotmányos fejezetet nem zárják le, a gazdasági kérdésekről szóló tárgyalások azonban a választói mozgalom nélkül is elkezdődnek. Az MSZP-elnök szerint jó esély van a szakpolitikai elképzelések összehangolására.

Az MSZP alapvető céljairól elmondta: nem elitcserét akarnak, hanem politikaváltást, azt, hogy egyetlen gyermek se éhezzen, szemben a mostani 500 ezerrel, hogy egyre több embernek legyen munkája, és ezzel véget érjen a társadalom többségének lecsúszása, illetve hogy az oktatási rendszer a hátrányos helyzetű fiataloknak is adjon esélyt a felemelkedésre.

Mesterházy Attila azt várja, hogy tavasszal megállapodnak a legfontosabb programpontokban, majd az ellenzéki tárgyalásokon részt vevő szervezetek közösen készülnek fel a regisztrációs kampányra, amikor a választókkal is megismertethetik terveiket. Arra a kérdésre, hogy akar-e miniszterelnök-jelölt lenni, úgy felelt: ambíció nélkül nem lehet sikert elérni, de egyelőre még korai a kormányfőjelölt személyét találgatni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik