A Fehérvár24 helyszíni információi szerint tizenöten könnyebb, egy ember pedig súlyos sérüléseket szenvedett a menetrend szerint közlekedő szerződéses járaton, amikor az autóbusz, az egyébként egyenes útszakaszon megcsúszott és az árokba borult. Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Fehérvár24-nek a helyszínen elmondta, a székesfehérvári tűzoltók egy súlyos sérültet az oldalára borul autóbusz tetőablakán keresztül emeltek ki. A Fehérvár24-nek az utasok elmondták, viszonylag lassan haladtak Fehérvár felé, amikor érezték, hogy a busz csúszni kezd. A sofőr felkiáltott, hogy vigyázzanak, kapaszkodjanak, de abban a pillanatban már le is csúszott a jármű az útról.
A baleset helyszínére összesen hat mentőegységgel érkeztek a mentők, egy autót Csákvárról riasztottak. A sérülteket a székesfehérvári Szent György Kórházba szállították.
Kiss Z. Edward, a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője azt mondta: a buszon utazott két szolgálaton kívüli rendőr is, akik a baleset után szolgálatba helyezték magukat és segítettek a sérültek ellátásban. Egyikük könnyebben megsérült a balesetben. A megyei rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya tömegszerencsétlenséget okozó közlekedési baleset okozása vétség miatt büntetőeljárást indított a sofőr ellen. A helyszínelés és a műszaki mentés délelőtt véget ért, az út újra járható.