Belföld

A hangulatjavítás mellékhatásaitól tart az MSZP

A szocialisták szerint átgondolatlan és igazságtalan a rezsicsökkentés.

Az Orbán-kormány lakossági hangulatjavításnak szánt rezsicsökkentő akciója csupán szépségtapasz az elmúlt két és fél évben brutális megszorításokkal terhelt családok mindennapi megélhetési gondjaira, ráadásul komoly mellékhatásokkal is jár – írja közleményében Józsa István frakcióvezető-helyettes.

Az MSZP részben örül az energiaárak mérséklésének, mivel alapvetően pozitív változást hoz a magyar családok életébe, de úgy látja, a csökkentés ideje és módja is komoly kockázatokat és mellékhatásokat rejt.

A szocialista párt szerint a közműszámlák az elmúlt két és fél évben legalább 10 százalékkal emelkedtek, és többszörösére nőtt a díjhátralékosok száma, rajtuk ez a lépés már nem segít. Emellett a mindennapi megélhetést szintén nagyban befolyásoló élelmiszerárak is elszabadultak.

Kérdés, hogy Rogán Antal második kommandója sikeresebb lesz-e, mint az első, hiszen a bérek alakulását ismerjük: az alacsonyabb jövedelmű családokat sújtó adórendszer miatt az átlagfizetések reálértéke folyamatosan és radikálisan csökken. Mostani lépésével a kormány tehát csupán a 2010-es szintre állította vissza a rezsiárakat – áll a közleményben.

Az ellenzéki párt igazságtalannak tartja a rezsicsökkentést, mert a kiskeresetű kisfogyasztókat jóval alacsonyabb összeggel tehermentesíti, mint a magas jövedelmű, jómódú háztartásokat, és megfeledkezik arról a ma már több mint 100 ezer háztartásról, akiket az elmúlt két és fél évben részben vagy teljesen lekapcsoltak a közműhálózatokról, illetve azokról, akik fával vagy egyéb tüzelővel kénytelenek fűteni. Ezeket a zömmel vidéken élő, nehéz sorsú családokat az Orbán-kormány ismét az út szélén hagyta – fogalmaz Józsa István.

Az MSZP átgondolatlannak is tartja az intézkedést, aggódik amiatt, hogy a közműszolgáltatók a szolgáltatási színvonal csökkentésével, az energiaellátó berendezések karbantartásának elhalasztásával, valamint az energiaipari beruházások lefújásával reagálnak majd a kötelező árcsökkentésre.

Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz Zrt. valójában nem a fogyasztók, hanem a saját, zártkörű gazdasági társaságának érdekében vegzálja a közműszolgáltatókat. Akik miatt az energiaszektorban ma még nem folytathatják azt a rablógazdálkodást, amit az ország közgépesített területein már javában művelnek – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik