Belföld

Jövőre nem jár jutalom az orvosoknak

Csökkenő bérek, elvándorló orvosok (egészségügy, )
Csökkenő bérek, elvándorló orvosok (egészségügy, )

Megtiltott kifizetések az egészségügyben? Rácz Jenő pontosít.

Mint arról korábban beszámoltunk, sem év végi jutalom, sem béren kívüli juttatások nem járnak ezután az egészségügyi dolgozóknak – írta csütörtöki számában a Népszava. A lap információi szerint a kórházvezetők a napokban kapták kézhez azt a levelet, amelyben az áll: 2013-ban egyetlen, jogszabályon kívüli bérjellegű juttatást sem kapnak meg az államosított kórházak dolgozói. Mindez azt jelenti, hogy a magyar állami egészségügyben dolgozó orvosok és szakképzett ápolók fizetése éves szinten akár 20-30 százalékkal is csökkenhet, ami egy kiskeresetű, és a paraszolvenciából sem részesülő szakdolgozó számára akár a pályaelhagyás oka is lehet – olvasható a lapban.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a Népszava által – Rácz szerint tévesen – említett kiegészítés-felfüggesztés nem a bérjellegű juttatásokra vonatkozik, kizárólag a jutalom jellegű kifizetéseket érinti. „A kollektív szerződések továbbra sem sérülnek, azaz a nem jogszabály alapján történő pótlékokat és illetménykiegészítéseket az egészségügyi dolgozók a jövőben is megkapják. A mostani megvonás a jutalom jellegű díjazásokra lesz hatással, amelyek egyébként is minimális összegűek, és csak nagyon kevés intézet dolgozóját érintették eddig is” – tette hozzá az elnök.

Az alapellátók kimaradtak

Eközben az is kiderült: bár az alapellátásba az ígéretnek megfelelően novemberben megérkezett a 14 százalékos emelt pénz, a terület egészségügyi szakdolgozóinak 96 százaléka – egy decemberi felmérés alapján – ebből semmit nem kapott meg. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara adatai szerint az összes szakdolgozó ötöde, körülbelül 20 ezer alapellátásban tevékenykedő védőnő, háziorvosi, fogászati asszisztens béremelését utasították el a munkáltatók, a legtöbbször azzal az indokkal, hogy a plusz pénzt nem kötelező bérre fordítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik