Belföld

Megtelt a Dóm Karácsony első napján

Több mint ezren vettek részt karácsony első napján a Fogadalmi templomban tartott ünnepi szentmisén Szegeden.

A misét celebráló Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök ünnepi beszédében kiemelte, ugyan a Karácsonyt külsőségeiben minden évben megünnepeljük, lelkiekben azonban évente másként értelmezhetjük az egyik legnagyobb egyházi ünnepet.

Ennek oka a körülmények mellett az is, hogy az emberek is folyamatosan változnak, így igazából nincs két egyforma Karácsony. Megjegyezte: a rohanó világ ellenére sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Isten színe előtt minden ember egyforma, egymás emberi méltóságát pedig el kell fogadnunk. A Dómban egyébként több százan voltak a Szenteste tartott éjféli misén is, akkor a püspök a bűnök megbánására hívta fel a hívek figyelmét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik