Belföld

Kövér: A törvényhozás nem cirkusz

Kövér László (Kövér László)
Kövér László (Kövér László)

A Jobbik és az LMP által gyakran alkalmazott performance-oknak semmi helyük nincs az Országgyűlésben - jelentette ki Kövér László a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Az új parlamenti pártok, a Jobbik és az LMP felrúgták azt a konszenzust, amely húsz éven keresztül jellemezte az Országgyűlést – jelentette ki Kövér László arra a kérdésre, hogy az új parlamenti törvény miképp fogja rendszabályozni a törvényhozásban dolgozó képviselőket. “A Ház működését nemcsak írott, hanem íratlan szabályok is alakítják. A két ellenzéki párt által gyakran alkalmazott performance-oknak semmi helyük nincs az Országgyűlésben, ebben nem szabad semmilyen kompromisszumot kötnünk.”

A hallgatói tüntetésekkel kapcsolatban elmondta: azoknak “eredendően sem volt valóságos alapjuk,a mai egyetemistákra ugyanis nem is vonatkoztak volna például a keretszám csökkentését célzó döntések, amelyeket a kormány be akart vezetni. Nem fogadható el, hogy az ország ebben a válsághelyzetben ingyen képezzen diplomás szakembereket a Nyugat számára. Ebben nincs kompromisszum, nincs hátrálá. A demonstrációkat szervezők, úgy tűnik, azt gondolják, hogy csak jogaik vannak, de kötelezettségeik nincsenek a közösséggel szemben. Ez morális nonszensz”

Bajnai Gordonnal kapcsolatban Kövér kijelentette: “az ellenzék megerősödése szükségszerű velejárója ennek a 2014-ig tartó négy esztendőnek. Ugyanakkor minden kommunikációs hibánk ellenére úgy tűnik, mintha a társadalom megértené, hogy milyen helyzetben van az ország, melyek intézkedéseinek céljai”.

Arra a kérdésre, hogy miben hibázott a kormány, az Országgyűlés elnöke elmondta: “a politikában nemcsak az a lényeges, hogy mi micsoda, hanem hogy minek látszik. Ha hitelesen be tudták azt állítani, hogy a kormány az érintettek mellőzésével, ellenükre, puccsszerűen viszi végig az akaratát, akkor mindegy, hogy a kormánynak igaza van vagy sem. Most ez történt. Innentől a kormánynak jelentős gólhátrányból kell felküzdenie magát legalább egy döntetlenig”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik