Belföld

Bajnai: a kormány becsapta választóit

Bajnai-Gordon(2)(1)(960x640).jpg (Bajnai Gordon)
Bajnai-Gordon(2)(1)(960x640).jpg (Bajnai Gordon)

Oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá az Együtt 2014 Választói Mozgalom a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat elnevezésű civil szervezettel.

Bajnai Gordon, az Együtt 2014 egyik alapítója a sajtótájékoztatón azt mondta: a civil és a szakmai szervezetekkel együtt szeretnének programot alkotni az oktatás és az államigazgatás számos területén. A volt kormányfő rámutatott: a kormányváltáshoz új típusú együttműködés szükséges, azonban ők nemcsak kormányt, hanem politikai kultúrát is akarnak váltani. Ha ez sikerül, akkor „nem bezárnak, hanem kinyitnak kapukat” az oktatás területén a fiatalok számára – fogalmazott. A diáktüntetésekkel kapcsolatban megjegyezte: „a hallgatók nem engedték, hogy hülyének nézzék őket”.

Bajnai Gordon azt mondta: ez a kormány nem képes szakszerűen irányítani az országot, amit tesznek, az „milliónyi magyar család álmát veszi el”, azt, hogy a gyerekek a szülőknél többre vigyék. Szerinte a kormány becsapta választóit, mert 2008-ban egyebek mellett a tandíj bevezetése ellen vitték el voksolni az embereket a népszavazáson. Aki tandíjat mond, az mondjon mellé ösztöndíjat is, és ha elzárják a tehetséges emberek elől az utat, azzal az ország felemelkedését is akadályozzák – fogalmazott.

Meglátása szerint lehet jövedelmekkel arányos tandíjat bevezetni, amit a hallgatók az egyetemi tanulmányaik melletti munkával ki tudnak fizetni, de emellett fontos a szociális ösztöndíj is. „A röghöz kötés diplomás jobbágyságot jelent”, amire nincs szükség, mert csak arra jó, hogy mindenki, aki teheti, elmenjen Magyarországról – fűzte hozzá.

Ercse Krisztina a Szülői Hálózat képviseletében azt mondta: az éppen egy éve elfogadott köznevelési törvényt nem egyeztették a társadalmi szervezetekkel, ezért nem is lehetett konszenzus ebben a témában. Hangsúlyozta: nem fordulhat elő többé, hogy a politika az érintettek nélkül hozzon döntéseket. Hozzátette: a most megkötött megállapodás nem zárja ki, hogy más szervezetekkel is együttműködjenek.

Puskás Aurél a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében kiemelte: a politikának oda kell figyelnie a szakmai észrevételekre, és a mindenkori hatalomnak hosszú távú stratégiában kellene gondolkodnia, „a politikai váltógazdálkodás borzalmai nélkül”. Szólt arról, a megállapodással az a céljuk, hogy „modern, humánus és európai értékű” oktatási program jöjjön létre.

Juhász Péter, az Együtt 2014 mozgalom egyik alapítójának, a Milla Egyesületnek az elnöke koncepció nélkülinek nevezte a köznevelési törvényt, majd annak a véleményének adott hangot, hogy jövőre december 20-án „már tudni fogják, kik váltják le a kormányt”, és afelé tett lépés a mostani aláírás is. Reményét fejezte ki, hogy számos civil szervezet csatlakozik hozzájuk más szakpolitikai területen, hogy „normális, élhető országot hozzunk létre”.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak – az Együtt 2014 harmadik alapítójának – a társelnöke azt mondta: a tüntetéseken bátorságot tapasztalt, amikor a diákok kiálltak jogaikért. Hozzátette, „ez a dolog nem tandíj kérdése, hanem az egész magyar oktatásról szól”, arról, hogy a szegényebb sorsúak is tudjanak továbbtanulni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik