Belföld

Indul a tb-fizetés a munkanélküli pályakezdőknek

December 16-tól már nem biztosítottak azok a frissen érettségizettek, illetve főiskolát, egyetemet most végeztek, akik nem tanulnak tovább, és nincs még munkájuk. Mostantól maguknak kell fizetniük a havi 6390 forintot, jövőre 6600-at.

Amennyiben egy diák befejezte a középiskolai tanulmányait, de nem tanul tovább, illetve nem nappalin, hanem levelező tagozaton tanul, akkor a diákigazolványa (tanulói jogviszonya) október 31-ig volt érvényes, ez után 45 napig még biztosított volt, vagyis december 16-i hatállyal kell az adóhatóságnál bejelentkeznie.

Ugyanez vonatkozik azokra is, akik nappalin végeztek felsőfokú intézményben, de nem tudtak elhelyezkedni, nincs munkahelyük. Nekik is most kell az adóhatóságnál bejelentkezni, valamint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, mert enélkül csak teljes költségen vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A járulék mértéke idén január 1-től havonta 6390 forint, napi 213 forint.

A befizetéshez bejelentkezési kötelezettség is társul, melynek a 12T1011-es adatlapon a változás tényleges bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell eleget tenni. A nyomtatvány az adóhatóság ügyfélszolgálatán beszerezhető, és személyesen is benyújtható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik