Belföld

DF: a hallgatói létszám csökkenésétől tartanak

A hallgatói létszám várható csökkenéséről is szó volt a Dunaújváros Főiskola diákjainak tiltakozó gyűlésén.

A mintegy kétszáz résztvevő előtt a DF hallgatói önkormányzatának elnöke, Adorján László azt mondta, hogy a tervezett átalakítások veszélybe sodorhatják a főiskola jövőjét, miközben a műszaki felsőoktatás prioritását hangsúlyozza a kormány.

A fórumon elhangzott: az idei tanévben 500 teljes vagy részösztöndíjas diák tanul a főiskolán, ez a számítások szerint 120-ra csökkenhet, miközben az intézményt hétezer fő oktatására tervezték.

A rendezvény végén Adorján László felolvasta követeléseiket, majd a diákok rendőri felvezetés mellett a városháza elé vonultak, miközben azt skandálták, hogy “Le a tandíjjal!”. A rendezvényen néhány pedagógus és középiskolás tanuló is részt vett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik