Belföld

Kínai konténerváros ellen tiltakoztak Újpalotán

Konténerek (konténer, )
Konténerek (konténer, )

A Demján-csoporthoz tartozó földterületre tervezett, ötezer konténerből álló kereskedelmi központ ellen a polgármester is felemelte a szavát.

Civil fórumot hívott össze László Tamás polgármester a Szentmihályi útnál tervezett, „konténervárosnak” nevezett beruházás ellen – írta a XV. kerület ügyeivel foglalkozó oldalán az ittlakunk.hu. Az összejövetelen több olyan civil szervezet is képviselte magát, amelyet kifejezetten a beruházás ellen hoztak létre.

A polgármester szerint a beruházás semmiféle engedéllyel nem rendelkezik, és a kerület sem támogatja annak létrehozását. Az önkormányzatnak beadott tervekben egy ötezer darab konténerből álló piac felépítése szerepel, 75 ezer négyzetméteren. A konténereket egymás tetejére raknák, mint a kikötőkben. Korábbi hírek szerint a mobil építmények nem is engedélykötelesek.

Maga a terület, ahol az építkezés zajlik, a Demján-csoporté, ők adják bérbe a MAPÜ Kft.-nek (Magyar-Ázsiai Piacüzemeltető) – írja az ittlakunk.hu. Matkó Iván, a beruházó cég kommunikációs igazgatója a fórumon elmondta: a tiltakozások hatására változtattak az eredeti terveken, és már csak ötszáz „modern, színes és környezetbarát mobil egységet” és nem „konténereket” fognak a területre telepíteni. A területen lenne rendőri, piacfelügyeleti, NAV-iroda, játszótér, park, mobil orvosi egység, vendéglátóhelyek. Sok zöldfelületet terveztek a szolgáltató központba, a biztonságról pedig járőrszolgálat és kamerarendszer gondoskodna – írta az ittlakunk.hu.

László Tamás a fórumon azt állította, hogy a beruházást nem csak a kerület, hanem a Belügyminisztérium sem támogatja, a Kínai Nagykövetség pedig nem tud róla. A beruházó képviselője szerint azonban a Pekingi Magyar Nagykövetség támogatja a terveket.

A tervezett „konténerpiac” mellett két nagy bevásárlóközpont is működik, amelyek képviselői szintén megjelentek a fórumon. A Pólus Centert üzemeltető cég képviselője elmondta: ők nyitottak bármilyen kereskedelmi versenyre, amely törvényes keretek között működik. Az Ázsia Center igazgatója azonban a bizonytalanságot emelte ki, miszerint nem tudni, mi épül fel, milyen lesz a beruházás a végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik