Belföld
Fekete-Gyorgy(3)(960x640).jpg (Fekete György)

Fekete György nem úgy gondolta

A Magyar Művészeti Akadémia Elnöksége „jóhiszemű párbeszédet” szeretne, és félreértésről ír.

Korábban a témában:

Fekete György, az alaptörvényben is nevesített Magyar Művészeti Akadémia elnöke, az utóbbi hetekben több nagy sajtóvisszhangot kapó nyilatkozatot is tett. Egyebek mellett azt mondta, hogy „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön, bármit is mond rólunk”. Illetve célkitűzéseinek ismertetése kapcsán egyszer így fogalmazott:„erre a modern demokráciára én fütyülök, mert ez nem modern és nem demokrácia.”

Múlt hétfőn az LMP lemondásra szólította fel, és a Fidesz Aczél Györgyeként emlegette Fekete Györgyöt, miután az MMA elnöke arról beszélt, hogy csak azok válhatnak szervezete tagjává, akik karakteres nemzeti elkötelezettséget vállalnak.

“Ha részünkről születtek is félreérthető vagy félreértelmezhető megfogalmazások, biztosíthatunk mindenkit, hogy szándékunkkal ellentétes bármilyen emberi és közösségi érték megsértése” – olvasható az Akadémia szerdai közleményében, ami szerint az elmúlt hetek vitái félreértésen és félreértelmezésen alapultak.

Azt nem írják, hogy pontosan melyik kijelentésekre gondoltak.

A kormány november 21-én döntött úgy, hogy a Műcsarnok mint ingatlan a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül 2013. január 1-jétől. Az intézmény működési rendjének megváltozása miatt lemondott posztjáról Gulyás Gábor, a Műcsarnok tavaly kinevezett vezetője. December 10-én látványos tiltakozó akciót szerveztek alkotók, írók, közéleti emberek, aktivisták: leforgatták a világ legnézettebb videójának a Gangnam Style-nak a magyar verzióját. Így üzentek Fekete Györgynek és Orbán Viktornak, hogy ne kerüljön politikai irányítás alá az intézmény.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.