Belföld

Hallgatók: a kormány a haza ellen dolgozik

elte-tüntetés (hallgatói tüntetés)
elte-tüntetés (hallgatói tüntetés)

Az EMMI azt reméli, hogy az ellenállásból megértés lesz. A hallgatók szerint a kormány hülyének nézi őket.

A Hallgatói Hálózat nyílt levélben reagált az EMMI tegnapi közleményére. Ebben emlékeztetnek, hogy hétfőn a kormány drasztikus, felsőoktatást érintő intézkedései ellen tiltakozva fórumot tartottak, amely után több ezer egyetemista foglalta el a Petőfi hidat, majd végigvonult a városon. A történtekre reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében azt írta: reméli, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások nem a hallgatók ellen irányulnak.

„Nem, nem lesz megértés. Ugyanis nincs mit megérteni. A barbár, átgondolatlan, központosított „reformnak” nevezett felsőoktatási koncepció mögött nincsenek észérvek. A kormány hülyének néz minket és hazudik” – írják a hallgatók.

Szerintük hazugság, hogy az állam mindenkinek kifizeti a felsőfokú tanulmányait ösztöndíj, részösztöndíj, diákhitel formájában. Mint írják, az állam csak és kizárólag 10 480 ösztöndíjasnak, a lakosság 1 ezrelékének fedezi a tanulmányait. Mindenki másnak tandíjat kell fizetnie, méghozzá az egyik legmagasabbat Európában. Az a Fidesz vezette be a tandíjat, amely 2008-ban leszavaztatta a jelenleginek egy sokkal csekélyebb mértékű formáját.

Figyelmeztetnek arra is, hogy a kormány retorikájával ösztönzi a lakosság még nagyobb mértékű eladósítását, hiszen a diákhitel által finanszírozott tanulmányokat „ingyenes” felsőoktatásnak hívja. A devizahitelek sem voltak ingyen, a többmilliós diákhitel sem lesz.

„Hazugság, hogy az állam nem takarékoskodni akar, hanem a források hatékonyabb, eredményesebb felhasználására törekszik. Ha ez így lenne, nem szüntetné meg az államilag támogatott jogász- és közgazdászképzéseket, hiszen ezekre a szakmákra a legnagyobb a kereslet a munkaerőpiacon. Nem zárná ki a társadalom legnagyobb részét a felsőoktatásból, egy még szűkebb elit kiváltságává téve azt. Nem vonna ki milliárdokat az egyetemekről, hogy a minőségi oktatás helyett a túlélésre kelljen koncentrálnia az intézményeknek.”

A hallgatók cáfolják azt a kormány által hangoztatott érvet, ami szerint most tesz, az „befektetés a jövőbe”, azt írják, amit most csinálnak, az biztos befektetés egy katasztrofális jövőbe. Egy olyan országot építenek, ahol csak a leggazdagabb gyerekek tanulhatnak a felsőoktatásban, ahonnan tömegesen menekülnek el a tehetséges fiatalok, ahol a diplomások aránya töredéke a fejlett országokénak és ahol soha nem lesz fellendülés.

„Felszólítjuk a kormányt, hogy hagyja abba a hazudozást, és kezdje el fölfogni, hogy amit az oktatással művel, azt nem csak saját maga ellen, de az ország, a haza ellen is teszi. Nem fogjuk hagyni, hogy elvegyék a jövőnket! Szerdán folytatjuk!” – zárul a levél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik