A megyei választmány 13:1 arányban választotta meg új vezetőjének Pálffy Istvánt. A szervezet ügyvezető titkára Könnyid István, az elnökség tagjai pedig Vörös Attila Várpalotáról, Hartinger Ott Ajkáról, Halmay György és Latorczai János pedig Veszprémből.
Az új elnökség már az új év legelején szeretné megerősíteni a párt Veszprém megyei jelenlétét. Határozottabban kívánnak fellépni az olyan megyei közéleti ügyekben, amilyen az inkriminált ajkai helyzet is, ahol iskolaátadási problémák voltak. Pálffy az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnökeként a kultúrának és a sportnak is kiemelt szerepet szán a KDNP megyei programjában.
Az elmúlt egy évben az előző elnök dr. Hardi Mózes leterheltsége miatt lényegében nem működött a megyei szervezet, így a hatékony munka érdekében szükséges lesz megújítani, újraszervezni, frissíteni azt. Az elnök célként fogalmazta meg, hogy a következő két évben létrejöjjenek tagszervezetek az apátsági város Zircen és a hagyományosan református kultúrközpont Pápán.
A KDNP most megválasztott elnökségének mandátuma a következő választási év végéig, vagyis 2014 decemberéig tart.