Belföld

Íme a feltételek az ingyenlakáshoz

Márciusra választják ki az ócsai devizafalu 80 családját. Már körvonalazódik, kik pályázhatnak.

A szociális családiház-építési programról 2011 augusztusában döntött a kormány. A program célja, hogy az állam elhelyezést biztosíthasson azoknak, akik devizaalapú vagy forintalapú jelzáloghitel-szerződésből fakadó tartozás miatt elveszítették a lakásukat, házukat.

Csütörtökön megjelent a jogszabálytervezet a kormány honlapján az Ócsai Szociális Családiház-építési Program első ütemében épülő lakások bérlőkiválasztásának szempontjairól  – írja a Privátbankár. Az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta meg.

A tervezet szerint az első 80 lakás bérlőit pályázati úton választják ki, a pályázatokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezeli majd.

A programban azok a háztartások vehetnek részt, amelyeknek 2011. október 1. és 2012. november 30. között kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanban volt a lakóhelyük. A tervezet szerint azok pályázhatnak az ócsai lakásokra, akik a kényszerértékesítésre kijelölt ingatlan tulajdonjogát elvesztették, vagy a pályázati döntésig el fogják veszíteni. Az ingatlanok értéke Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladhatja meg a 25 millió forintot, egyéb településen a 20 milliót, illetve a családban legalább egy 25 év alatti gyermek van.

A pályázatokat 2013. január 21-ig kell benyújtani postán vagy elektronikus úton a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, amely a benyújtók között a pályázati adatlapban közölt információk alapján rangsort állít fel. Az alapján személyesen is felkeresik az esélyeseket és úgynevezett környezettanulmányt készítenek nála: megvizsgálják a többi között a pályázó adós és házastársa hátterét, jövedelmi viszonyait, képzettségét, és élethelyzetéből adódó kötelezettségeit.

Kik döntenek?

A benyújtott pályázati adatlapok, valamint az elvégzett környezettanulmány alapján 2013. február 25-ig készítenek döntési javaslatot a Program Bírálati Bizottság számára, amelynek tagja Ócsa város képviselő-testülete által delegált két személy, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két delegáltja és a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. képviselője. A bizottság elnöke a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter által kijelölt személy. A bizottság 2013. március elsejéig dönt.

Az ócsai szociális lakótelep első 80 házának kivitelezési munkálatait a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt. október közepén kezdte meg. A kivitelezővel megkötött szerződés értelmében az első 80 ház átadását jövő év márciusára tervezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik