Belföld

Éjfélig zárva lesz a reptér

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (budapesti repülőtér, budapest airport, 2-es terminál)
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (budapesti repülőtér, budapest airport, 2-es terminál)

Elhúzódott a műszaki hiba kijavítása. A Liszt Ferenc-repülőtéren jelenleg nagy a tömeg, a zárás mintegy 80 járatot érint. Pozsonyból autóbuszokkal szállítják az utasokat Budapestre. Kárcsökkentés céljából a Wizz Air 4 járatot Debrecenből, 2 járatot pedig Pozsonyból indít.

A Liszt Ferenc-repülőtér irányítótornyában jelentkezett hiba miatt a reptér pénteken egész nap zárva tart, járatokat nem fogad és indít. Péntek délutáni tervek szerint szombaton délelőtt 10 órakor nyit ki újra, de az időpont változhat – mondta Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

A törölt járatok átütemezéséről bővebben itt olvashat>>>

Napközben több, Budapestre tartó járat Bécsben és Pozsonyban szállt le – Fotó: MTI

Dolgoznak

A műszaki hiba elhárításám dolgoznak, a repülés biztonsága és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett.

„Kérjük az utasokat, akiknek ma délutánra vagy estére van repülőjegyük, hogy ne jöjjenek ki a repülőtérre, hanem lépjenek kapcsolatba a légitársasággal” – olvasható a Budapest Airport közleményében. A reptéren ragadt – nem tömeges számú – utasok ellátásáról a légitársaságok és a Budapest Airport gondoskodik.

Busszal

A Pozsonyban leszállt gépek utasai számára rendkívüli autóbuszjáratokat indítanak Budapestre a járatokat üzemeltető repülőtársaságok. A pozsonyi repülőtéren dél körül a Jet 2 légitársaság manchesteri járata, a Ryanair Karlsruhéból és Londonból érkező gépe, a Lufthansa hamburgi járata, valamint a TAP Portugal lisszaboni repülőgépe szállt le. Később, fél három körül szintén Pozsonyban landolt a Ryanair Theszaloníkiből érkezett gépe is.

Wizz Air

A Wizz Air törölni kényszerült 10 budapesti járatát. Annak érdekében, hogy csökkentsék az utasokat ért károkat, eredetileg Budapestről induló járatokat, a W62205/2206-os számú londoni (Luton), a W6 2359/2360 számú nápolyi járatokat Debrecenből, míg a W6 2341/2342-es számú római járatot a pozsonyi repülőtérről indítjuk. Az utasokat a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljáról autóbuszokkal szállítják Debrecenbe és Pozsonyba. Ez a három járat a tervek szerint némi késéssel indul majd. Az utasoknak azt tanácsolják, hogy a budapesti repülőtérre az eredetileg tervezett menetrend szerint érkezzenek, ahonnét a Wizz Air fogja biztosítani a busztranszfert Debrecenbe és Pozsonyba.

Eligazítanak

Nagy a tömeg a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, miután a légi kikötőt műszaki okok miatt pénteken nem sokkal dél előtt bezárták. A kint tartózkodó embereket hangosbemondón is tájékoztatták arról, hogy éjfélig zárva lesz a repülőtér, és pénteken már nem indítanak és nem is fogadnak járatokat. Az információk továbbításában a Budapest Airport váróban lévő munkatársai is segítenek.

A magyarok többsége hazament, a külföldiek a légitársaságok reptéri irodáiban próbálják az átfoglalásokat elintézni és szállást találni. Vannak olyan légitársaságok, amelyek buszokkal viszik más repülőtérre az utasokat. Azok, akik már feladták a poggyászukat, az érkezési oldalon, a check-in pultoknál visszakapják azokat.

Nem érdemes kimenni – Fotó: MTI

Az érintett járatok

Nyolcvan induló és érkező járatot érint még a pénteki napon a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér műszaki hiba miatti lezárása. Összesen 36 érkező és 44 induló járatot érint a zárás, a Ryanair göteborgi járata a svéd repülőtér adatai szerint késik, a Wizzair stockholmi járata után a malmöi is Debrecenben száll le.

A repterek adatai szerint a Swiss zürichi, az Air France mindkét párizsi, a Lufthansa berlini és frankfurti járata az induló reptérről sem szállt, vagy száll fel. A nap folyamán több gép Bécsben, illetve Pozsonyban szállt le.

A hiba

Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.

Az IHO.hu úgy értesült reptéri forrásoktól, hogy jelenleg a víz kiszivattyúzását végzik, ez után ki kell szárítani a termeket, mivel az elektromos rendszereket csak teljesen száraz, páramentes környezetben lehet újra üzembe állítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik