Belföld

A Jobbik-alapítók mind kihullottak

Az utolsó két fehérvári jobbikos alapító is elhagyta a székesfehérvári alapszervezetet, miközben az egyetlen Fejér megyei országgyűlési képviselő is kilépett a pártból és a parlamenti frakcióból.

Bödecs Barna jobbikos országgyűlési képviselő után az egyetlen Fejér megyei jobbikos képviselő is kilépett a Jobbik országgyűlési frakciójából, illetve a pártból is. Rozgonyi Ernőt megpróbáltuk elérni, de az idős politikus kikapcsolta telefonját. A Fehérvár24 információi szerint Rozgonyi ugyan azt nyilatkozta, hogy nem adja vissza mandátumát, ugyanakkor ezt elképzelhető, hogy mégis megteszi. Meg nem erősített belső hírek szerint olyan pressziónak tették ki Rozgonyi Ernőt, hogy inkább lemond a képviselőségről. Ezzel kapcsolatban már belső találgatások is kialakultak a párt szervezetén belül, és a szálak Fejér megyéhez, Székesfehérvárhoz vezettek.

Az utánpótlással kapcsolatosan három személy neve vetődött fel: a leghatározottabban Árgyelán János megyei elnököt említették, miszerint az országos vezetés már döntött mellette. Többen szóba hozták utolsó kihívóját, Pintér Tamást is, de a dunaújvárosi elnök támogatottsága megyei szinten egyelőre csak az ingerküszöböt érte el. A listaállításkor tett lajstromban viszont Kummer Ákos neve szerepelt Rozgonyi Ernő után. A fehérvári alapszervezet alapítótagját megkíséreltük elérni, de sikertelenül. Kutatásaink során viszont megtudtuk, hogy az utóbbi időben Kummer másodmagával, Völgyi Szabolccsal – aki szintén alapító volt – elhagyta a székesfehérvári alapszervezetet. E kettős kilépés után nincs már egyetlen alapító tag sem a Jobbik Székesfehérvári Alapszervezetében.

Mező Balázs városi elnökhöz fordultunk, hogy a kilépések okát megtudjuk, aki készséggel állt rendelkezésünkre. Mező Balázs elmondta, hogy a két személyt külön kell kezelni. Kummer Ákos ma is aktívan dolgozik a Jobbik munkájában, a városi testület jogi bizottságában, a parlamenti frakció, illetve a Jobbik egyes országos ügyeinek jogi képviselője az ügyvéd – mondta el a Fehérvár24-nek Mező Balázs. Kilépésének oka, hogy az országos hangsúlyok miatt a helyi alapszervezeti feladatokat nem tudja ellátni – emelte ki a városi elnök. Más a helyzet Völgyi Szabolccsal, aki passzivitásával a kizárás határán mozgott, amit elkerült, amikor kilépett a városi alapszervezetből – hívta fel a figyelmet Mező Balázs.

Völgyi Szabolcs kérdésünkre csak annyit mondott: a jelenlegi városi alapszervezet értékeivel nem képes azonosulni, mert olyan nincs is. Első megrendülése akkor történt, amikor az új fehérvári elnökség feleségét második gyermekük születése után kizárta az alapszervezetből, mondván, „nem elég aktív a pártmunkában”. Aztán jöttek a koncepciós ügyek, a minihatalomról szóló harcok – mondta Völgyi Szabolcs. Mező Balázs elnök jóindulatú ember, de a slepp, ami körülveszi despotikus és szánalmas – zárta indoklását Völgyi a kilépéssel kapcsolatban.

A két kilépett politikus úgynevezett egyéni tagként – ez csak a Jobbik szervezetében élő demokratikus tagsági forma – továbbra is a párt tagja, de nem kötődnek helyi tömörüléshez, alapszervezethez. Ezek ismeretében a Fehérvár24 nem zárja ki, hogy amennyiben Rozgonyi Ernő mégis lemondana parlamenti mandátumáról, akkor Kummer Ákos, székesfehérvári jobbikos legyen az utódja, persze feltételezve, hogy a megyei Jobbik nem Árgyelán János lobbija mellett marad. Bár Fejér megyében Árgyelán nevét már emlegették akkor is, amikor Szegedi Csanád EP képviselői helye jött szóba.

Kummer Ákos                                        Völgyi Szabolcs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik