Dorkota Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője a lapnak elmondta: a kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy egyetlen munkahely se szűnjön meg a Dunaferrnél, de nem akarja megvásárolni a vállalatot.
Az uniós korlátozások miatt közvetlen juttatást nem lehet adni, de képzési támogatással, szakmai befektető felkutatásával, uniós pénzek biztosításával, és akár a jogszabályi környezet módosításával is hajlandók segíteni a problémák megoldásában – fejtette ki. Mint Dorkota Lajos elmondta, már hosszabb ideje keresik a kapcsolatot a tulajdonosokkal, mindenekelőtt a Vnyesekonombank vezetőivel, de eddig nem sikerült tárgyalóasztalhoz ülni velük.
Az mindenesetre biztató, hogy úgy tűnik, a nyáron bejelentett nyolcszáz fős létszámleépítésből egyelőre semmi nem lesz, mivel sem a Fejér megyei, sem pedig – a Lőrinci Hengermű esetében – a Pest Megyei Kormányhivatalhoz nem érkezett bejelentés csoportos létszámleépítésről – írta a lap.
A túlélés esélyeit növeli, hogy az átvilágításra felkért amerikai szakértő szerint érdemes felújítani a dunaújvárosi kohókat. Dorkota Lajos szerint a korábban befektetett 72 milliárd forinthoz képest nem is lenne igazán nagy a korszerűsítéshez szükséges 12 milliárd forint körüli összeg.