Belföld

Bombaként robbanhat a közműadó

munkanelkuliseg(210x140)(1).jpg (munkanélküliség)
munkanelkuliseg(210x140)(1).jpg (munkanélküliség)

Beláthatatlan következményekkel járhat az új adó a víziközmű-ágazatban – közölték szakszervezetek.

Csőd, a vízellátó rendszerek és csatornahálózatok műszaki állapotának további romlása, a munkahelyek tömeges megszűnése prognosztizálható, így lehet a kialakult helyzetet röviden értékelni – –közölte az MTI-vel Fürjes József, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSZ) elnöke. Mint mondta: minden bizonnyal ezt követően még inkább elmaradnak és elhúzódnak a hálózati rekonstrukciók, felújítások, emiatt pedig a vezetékhálózatok állapota tovább romlik, a helyzet mint valóságos “közműbomba” tovább élesedik.

A vízügyi szakmában jártas szakemberek ismerik, és jól tudják, hogy egyes településeken akár 50 százalékot is meghaladó mértékűek a hálózati veszteségek, aminek igen komoly egészségügyi veszélyei vannak, ugyanakkor a drága költségen előállított ivóvíz jelentős része elvész – tette hozzá Fürjes József. A szakszervezeti vezető szerint a hazai víziközmű-ágazat régóta forráshiánnyal küzd, a hatályos víziközműtörvény értelmében 2013-ban nem lehet emelni a víz-és csatornadíjakat, ezért is érthetetlen és elfogadhatatlan számukra egy újabb teher.

Közlése szerint a szakszervezeti szövetség ezt az intézkedést nem tudja megérteni és elfogadni, és az alapellátás, valamint a foglalkoztatás biztonsága érdekében országos értekezlet keretében alakítja ki közös álláspontját, ebben számításba veszi a legvégső esetben alkalmazható törvényes érdekérvényesítési lehetőségeit is. Fürjes József azt is elmondta: mindezekről tájékoztatták a miniszterelnököt, és konzultációt kezdeményeznek az ügyben.

A parlament a múlt héten fogadta el a törvényt, amely szerint adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke 125 forint lesz méterenként. Az adót a vezeték tulajdonosának, az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló közművezetéknél az üzemeltetőnek kell megfizetnie. Mentesülnek a közműadó alól a helyi önkormányzatok és az állam is, és sávos adókedvezmény illeti meg a hírközlési vezetékkel rendelkezőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik