Belföld
matolcsy-gyorgy(210x140)(1).jpg (matolcsy györgy morfondírozik)

Matolcsy centinként adóztat

Januártól adót kell fizetni a közművezetékek után, centinként több mint egy forintot.

Adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől. A teher mértéke 125 forint lesz méterenként. A parlament kedden kivételes sürgős eljárással fogadta el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erről szóló javaslatát. Az adót a víz-, a szennyvíz-, a földgáz-, a hő-, a villamosenergia- és a hírközlési vezeték tulajdonosának, az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló közművezetéknél az üzemeltetőnek kell megfizetnie.

Mentesülnek a közműadó alól a helyi önkormányzatok és az állam is, míg a távközlési szolgáltatók – a vezeték hosszától függő mértékű – adókedvezményt kapnak. Egy módosító javaslat kivonta az adó alól a földgázszállítási és a villamosenergia-ipari áviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékeket is. Az adót más vagyoni típusú adókhoz hasonlóan évente két egyenlő részletben, március 20-ig és szeptember 20-ig kell megfizetni.

Matolcsy György eredetileg száz forintban határozta volna meg az adó mértékét, a parlament azonban a költségvetési bizottság javaslatára – a tervezett 30 milliárd forint bevétel elérése érdekében – a zárószavazás előtt 125 forintra emelte azt.

Az ezúttal is bizonytalan, lenyelik-e ezt a cégek vagy kifizettetik a fogyasztókkal az új sarcot. Elvileg ugyan nem háríthatják át, de az eddigi tapasztalatok szerint vannak arra kiskapuk, hogy a teher a fogyasztó számlájára kerüljön. Az sem teljesen világos, mi a helyzet a kihasználatlanul álló vezetékekkel.

 

Címkék: adót.Ház

Ajánlott videó mutasd mind

Második hullám: nő a nyomás, közben tűnnek el az orvosok a rendszerből

Két hét alatt annyi teendője lett az egészségügynek, mint tavasszal két hónap alatt, miközben most nem csökkentették a kórházak egyéb kapacitásait, és egy év alatt több száz fiatal orvos távozott – mondta az orvoskamara alelnöke a 24.hu-nak. Egy Covid-osztályra vezényelt orvos pedig 900 forintos gyorséttermi órabérért menti a betegek életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.