Belföld

Rendet tesznek a parlamentben

parlament (parlament, ülésterem, TNOR)
parlament (parlament, ülésterem, TNOR)

A Fidesz utólag is büntetné, az LMP félbeszakítaná azt a képviselőt, akinek felszólalása sérti az Országgyűlés méltóságát.

Gyönyösi Márton felháborodást keltő beszéde után a házbizottsági ülésen több megoldás is felmerült, hogy hasonló eset ne forduljon elő többet.

A Fidesz csütörtökön benyújtja azt a törvénymódosító javaslatát, amely szerint ha a levezető elnök nem tesz javaslatot az Országgyűlés méltóságát sértő kijelentéseket tevő képviselő bírságolásra, akkor a Házelnöknek erre 5 napon belül utólag is lehetősége lesz, és pénzbírságot szabhat ki – mondta el Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A bírság az országgyűlési törvénynek megfelelően legfeljebb a képviselői tiszteletdíj egyharmada lehet.

Meg kell adni azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel a rasszista uszítást félbe lehet szakítani az Országgyűlésben. Az LMP a Fidesz javaslatával ellentétben jobban szeretné, ha nem lehetne “pénzzel megváltani” az ilyen kijelentéseket, hanem nem is lehetne végigmondani az ilyen gondolatokat – mondta el Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.

Éppen ezért az LMP többpárti törvénymódosítási javaslat megalkotására tesz javaslatot a többi parlamenti erő felé annak érdekében, hogy az országgyűlési törvénybe kerüljön bele: ha egy felszólalás többek között faji, vallási vagy a lakosság más, az emberi személyiség lényeges vonásán alapuló csoportjaihoz tartozás miatti gyűlöletkeltésre irányul, akkor ezt a felszólalást félbe lehessen szakítani – tette hozzá a politikus.

Tételesen a jelenlegi Házszabályban nem szerepel olyan passzus, ami alapján neki levezető elnökként meg kellett volna vonnia a szót Gyöngyösi Mártontól. Ha lett volna ilyen passzus, megvonta volna a szót, hiszen kötelessége betartatni a szabályokat – mondta Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke, aki az ominózus felszólalás elhangzásakor az ülést vezette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik