Belföld
balog zoltán-pedagógus sztrájkbizottság (ingyenes, pedagógus szrtájkbizottság)

Így tárgyal a pedagógus, vagy így kommunikál az Emmi

Sztrájkügyben tárgyalt kedden az oktatási tárca két kisebb pedagógus szakszervezettel. Az erről szóló megállapodás a hatvanas–hetvenes évek szellemét idézi.

Korábban a témában:

„A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és a Munkástanácsok Országos Szövetségének Pedagógus Ágazata tárgyalásokat folytat a Kormánnyal, melynek 2012. november 27-i találkozóján megállapodtak Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével, valamint Hoffmann Rózsával, oktatásért felelős államtitkárral abban, hogy stratégiai partnerség keretében szoros együttműködést építenek ki a jövőben” – kezdődik az egykori MSZMP „agitprop osztály” nyelvezetét és semmitmondását idéző, a sajtónak kiküldött megállapodás.

A két szervezet vezetője, valamint Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa által aláírt dokumentum leszögezi, hogy a felek „megállapodásra és hosszú távú, érdemi együttműködésre” törekszenek.

Kiderül még, hogy az egyik szakszervezet „kész arra, hogy stratégiai partneri együttműködést alakítson ki, és erre vonatkozó megállapodást kössön az emberi erőforrások miniszterével”. A másik pedig „szorgalmazza a stratégiai partnerség kialakítását”. A megállapodás azzal zárul, hogy mindkét szakszervezet látja a lehetőséget az iskolák állami fenntartásba vételében, és bízik a kormány által nyújtott garanciában.

Mindez egy olyan helyzetben, ahol a pedagógustársadalom több mint felét képviselő két nagy szakszervezet szerint komoly esélye van egy – akár iskolák bezárásával is járó – országos sztrájknak. Szerdán az Emmi vezetői velük is folytatják a tárgyalást. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete 20 százalékos béremelést és az államosítás elhalasztását kéri, e két pontot a kormány elutasította. Az egyeztetések most már részletkérdésekről szólnak, illetve a sztrájk lebonyolításáról.

És egy közlemény

Az oktatási államtitkárság kedden közleményt adott ki az állami fenntartással kapcsolatban is (tegnap derült ki, hogy se ember, se pénz, se eszköz nincs erre), ennek tartalma azonban hasonlóan semmitmondó.

Mint írják: „Tervezett ütemben halad a köznevelési feladatok január elsejei állami átvételének előkészítése. A nagyobb állami felelősségvállalás biztosítja, hogy a gyerekek az ország minden pontján egyformán jó iskolákban tanulhassanak. A köznevelési rendszerben a fenntartói feladatok állami átvételével a kormány felszámolja azokat a különbségeket, amelyek az elmúlt évtizedekben az önkormányzatok eltérő anyagi lehetőségei miatt alakultak ki.”

Az is kiderül, hogy szerdán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban munkaértekezleten kapnak tájékoztatást a tankerületi igazgatók az intézmények átadás-átvételének részleteiről, az aktuális teendőkről. A találkozón részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is.

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idõvel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73909872, Szathm·ry Eˆrs SzÈchenyi-dÌjas evol˙ciÛbiolÛgus, az MTA rendes tagja, Az ELTE TermÈszettudom·nyi Kar BiolÛgia IntÈzetÈnek egyetemi tan·ra. Szakter¸lete: elmÈleti evol˙ciÛbiolÛgia. Interj˙ az MTA ÷kolÛgiai KutatÛkˆzpont Duna-kutatÛ IntÈzete Karolina ˙ti telephelyÈn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.