Belföld

Újabb gyanús szövegek Semjén dolgozatában

semjén (semjén)
semjén (semjén)

A hvg.hu újabb furcsaságokról számolt be a miniszterelnök-helyettes ELTE-n megvédett szakdolgozatával kapcsolatban. Egészen pontosan dolgozatának második változatával kapcsolatban.

A hvg.hu egy hete arról számolt be, hogy Semjén Zsolt 1991-ben megvédett teológiai doktori dolgozata nagyjából 40 százalékban „más munkák átvétele, átfogalmazása, illetve fordítása”. Egy nappal később pedig azt írta a lap, hogy az ELTE-n egy évvel később megvédett szociológiai diplomamunkája jelentős átfedést mutat a teológiai értekezésével. A hvg.hu szerint az 1992-ben megvédett, 51 oldalas szociológiadolgozatból – melyben a főszöveg 46 oldal – 32-33 oldal a teológiai doktori dolgozat részben szó szerinti átvétele, részben enyhe átfogalmazása, néhol egyszerűsítése, rövidítése.

 

Most újabb gyanús részeket találtak, ezúttal a kormányzati portálon nyilvánosságra hozott szociológiai dolgozat második, javított kiadásában, amely mintegy 22 oldalnyi plusz szöveget tartalmaz. A hvg.hu vizsgálata szerint azonban az új szövegből nagyjából 12-13 oldal lényegében szó szerint megegyezik Molnár Attila szociológusnak a Valóság című folyóirat 1993. évi 5. számában „Új vallási jelenségek” címmel megjelentetett elemzésével. Molnár az ELTE-n Semjén szakdolgozati konzulense volt – írta a hvg.hu. A lap szerint nem lehet tudni, hogy a szöveg Semjéné vagy Molnáré, mert egyikük sem hivatkozik a másikra, és a hvg.hu szerint úgy tűnik, hogy mindketten sajátjuknak tekintették/tekintik a kérdéses szöveget.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik