Belföld

Duplán sütötte el dolgozatát Semjén?

Semjén Zsolt szociológusi diplomamunkája jelentős átfedést mutat az egy évvel korábbi, doktori fokozattal jutalmazott teológiai értekezésével -  írja a HVG a legfrisebb plágiumügy folytatásaként.

A hvg.hu vizsgálata szerint a második Orbán-kormány első számú miniszterelnök-helyettese megfelelő hivatkozások nélkül használta fel mások munkáit laurea (szó szerint: babérkoszorús, vagyis doktori) dolgozatához, amelyet 1990-ben fejezett be. Semjén Zsolt 1984 és 1990 között volt a budapesti Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója. A doktori fokozatot 1991-ben summa cum laude, azaz kitűnő minősítéssel szerezte meg. A New Age kihívása és az evangelizáció lehetősége témájában írt szakdolgozata azonban jelentős részben más munkák átvétele, átfogalmazása, illetve fordítása – írta a hvg.hu.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője “nyilvánvalóan politikai indíttatású támadásnak” nevezte a cikket. Az írás megjelenése után gyorsan kiadott közleményében Havasi leszögezte: “A plágiumgyanú emlegetése nagyon súlyos vád, amiért az ezt terjesztő sajtóorgánumoknak jogi felelősséget kell vállalniuk!” A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy “mind a dolgozat elfogadása, mind átminősítése mindenben megfelelt a vonatkozó törvényi szabályozásnak”.

A Blikknek a miniszterelnök-helyettes képtelenségnek nevezte, hogy plagizált volna doktori dolgozatában. Azt mondta, professzoraival a dolgozat végén hivatkoztak forrásaikra. Semjén Zsolt a bulvárlap hívásából tudta meg: plágiummal gyanúsítják, amire azt mondta: teljes képtelenség, maga a feltételezés is meghökkentő!

A legfrissebb HVG-cikk azt boncolgatja, hogy a 1992-ben megvédett, 51 oldalas szociológia dolgozatból – melyben a főszöveg 46 oldal – 32-33 oldal a teológiai doktori dolgozat részben szó szerinti átvétele, részben enyhe átfogalmazása, néhol egyszerűsítése, rövidítése. Semjén a doktoriból olyan részeket is átemelt, amelyek a disszertációban eleve valamely külső forrás átvételén alapultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik