Belföld

Nochta Gyöngyi lett a Székesfehérvári Intézményi Központ vezetője

A SZIK feladata lesz az állami kézbe kerülő intézmények gazdasági-ellátási feladatainak elvégzése, működtetése.

Cser-Palkovics András sajtótájékoztató keretében mutatta be a Székesfehérvári Intézményi Központ vezetőjének megválasztott Nochta Gyöngyit. A SZIK feladata lesz az iskolákon kívül a városhoz kerülő múzeumok és a korábbi megyei könyvtár gazdasági-ellátási feladatainak koordinálása is.

Nochta Gyöngyi a központtal kapcsolatban elmondta: december 1-től ideiglenes helyen, a városházán kezdik meg működésüket. Legfontosabb feladatuknak az intézmény szervezetének felépítését és az átállás ütemtervének elkészítését nevezte meg.

Hangsúlyozta, át kell világítaniuk az intézményeket, és aztán döntést hozniuk, milyen feladatokat lehet kizárólag az adott intézményekben és melyeket lehet központosítva elvégezni. Hozzátette, a munkarendet közösen alakítják ki a kollégákkal a feladat és hatáskörök szintjén is.

Kiemelte, hogy rövid idő áll rendelkezésükre, de bízik benne, hogy január 1-től zökkenőmentesen megvalósulhat az átállás. A dolgozókat várhatóan december 8-án, a Vörösmarty Színházban tájékoztatják az átalakulás folyamatáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik