Belföld

Bemutatták a Fejér megyei tankerületek igazgatóit

A szakmai rendezvényre Fejér megyéből az érintett települések és oktatási intézmények vezetői is meghívást kaptak.

Jelentős átalakuláson megy keresztül a közoktatás ezekben a hónapokban. Ennek a folyamatnak az ismertetésére hívott össze fórumot hétfőn Székesfehérvárra a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

„Megyeközpontként Székesfehérvár is fontos szerepet kap a köznevelés átalakulása során. A többi jelenlévő polgármestertársamhoz hasonlóan mi is évek óta felelősséggel gondozott értékeinket, iskoláinkat adjuk most át. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy ezek a folyamatok gördülékenyek legyenek. Annál is inkább, mert ami a legfontosabb, az januártól sem változik: ugyanazokban a tantermekben, ugyanazok a tanárok ugyanazokat a tantárgyakat tanítják ugyanazoknak a gyerekeknek. A fenntartó személye változik, hiszen az állam veszi át ezeket a feladatokat. Az átalakulásnak akkor van értelme, ha ez nemhogy nem ront, hanem javít az oktatás minőségén. Az önkormányzatok dolga most az átadás segítése – amelyhez a közgyűlés minden szükséges döntést meghozott -, a tankerületek vezetőségének pedig a minőségi oktatás további fenntartása lesz a feladata.” – mondta el Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere végezetül a közelgő adventi időszakra hívta fel a figyelmet és éppen erre tekintettel kért mindenkit, hogy nyugtassa meg az átalakulásban érintetteket. Hiszen bár az intézményi keretek változnak, továbbra is szükség van munkájukra az oktatásban.

A köznevelési rendszer átalakításával a fenntartói feladatokat átveszi az állam 2013. január elsejétől. Ez a fenntartás alapvetően szakmai irányítást jelent, amelybe beletartozik a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők bérének, járulékainak központi biztosítása, valamint a köznevelési feladat-ellátás, a szakmai továbbképzések összehangolása. Minderről Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke adott tájékoztatást a Hiemer-házban.

A fenntartói feladatok koordinálását a központi és területi szervekből álló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ végzi. A járási rendszer területi illetékessége az alap, hiszen ahány járás, annyi tankerület jön létre, amelyeket a tankerületi igazgatók irányítanak. „Az oktatási rendszer átalakítása olyan gyors és nagyléptékű feladat, amelyet csak az önkormányzatokkal közösen lehet megvalósítani. A hálózatos együttműködésre épülő struktúra azt a célt szolgálja, hogy csökkenjenek az intézmények közötti különbségek.” – mondta Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke. „A kistelepülések iskolái megmenekülnek a bezárástól, ám ezzel a nagytelepülések nagyobb terhet is vállalnak. A kialakuló rendszerben, az üzemletetés átvételével meg kell teremteni azt a színvonalat, amely egységes hozzáférést, esélyt biztosít mindenkinek az oktatásban.” – hangsúlyozta az elnök.

A fórumon a tankerületek igazgatói egymás után bemutatkoztak, majd röviden ismertették eddigi szakmai pályafutásukat. 2013. január elsejétől az alábbi vezetők irányítják majd a tankerületeket a megyében:

Sipos Imre, Székesfehérvári Tankerület

Bedi Andrea, Enyingi Tankerület

Galambos Zsuzsanna, Gárdonyi Tankerület

Gózonyné Szekeres Ildikó, Martonvásári Tankerület

Gulyás Erzsébet, Dunaújvárosi Tankerület

Szilágyiné Németh Sarolta, Sárbogárdi Tankerület

Polyányi Balázs, Móri Tankerület

Péterfalvi Lajos, Polgárdi Tankerület

Illés Szabolcs, Bicskei Tankerület

Ajánlott videó

Olvasói sztorik