Belföld

Kutyaáldozatoknak segítenek a hokisok

Az egy kocsiban összezsúfolt, embertelen körülmények közt csempészett több tucat kölyöknek gyűjt a székesfehérvári jégkorongcsapat szurkolótábora.

Mint ahogy a Hír24 arról már korábban beszámolt 30 millió forintos bírságot szabtak ki egy olasz férfira, aki több mint félszáz kutyakölyköt próbált egy személyautóban Olaszországba csempészni. Az ebeket túlzsúfolt, szennyezett ketrecekben megfelelő táplálás és itatás nélkül szállították.

Az állatok az Alpha Segítő Kéz Alapítvány menhelyére kerültek, ahol több hónapos áldozatos munkának és ápolásnak köszönhetően már jól vannak. Ellátásuk azonban anyagilag is komoly plusz terhet jelent. Ebben próbálnak meg segíteni az osztrák ligában szereplő Sapa Fehérvár AV 19 szurkolói. A csapat vasárnapi mérkőzésére érkezőktől azt kérik, hogy lehetőség szerint kutyaeledelt, pokrócot, vagy az állatok alá tehető rongydarabokat hozzanak, illetve pénzadománnyal is segíthetik a menhelyt, és a gazdára váró kutyákat.

A szeptemberben lefoglalt kölykök egyébként egyelőre nem örökbefogadhatóak, ugyanis, mivel nem kobozták el az állatokat, ezért a menhelynek az ügyészség engedélyére van szüksége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik