Konferencia Szent Istvánról

A konferenciát a Szent István Művelődési Házban tartották, első királyunkról elnevezett díszteremben. Neves előadók adták meg a rangját e tudományos ismeretcserének, s néhol új, eddigi ismereteinket és tételeinket megreformáló gondolatokkal is gazdagabbak lehettünk. Az előadások zömének viszont óriási hiányossága volt, hogy az előadók többsége, bár hatalmas ismeretek birtokosa, mégis felolvasást tartott. Az élettelen, olvasásos hangsúlyok a téma érdekessége ellenére erősen iskolásnak hatottak, ami bántotta az érdeklődő fülét.

Mindezek ellenére nagyívű ismereteket szerezhetett a konferencia iránt érdeklődő, mint például Lővei Pál művészettörténész hosszúra sikeredett bevezetőjében elhangzott Gizella magyar királynő passaui sírja kutatásának elemzése. A kövek csiszolata, minősége, tagoltsága, illetve a királynő életéről írt feljegyzések alapján feltételezik, hogy Boldog Gizella 105 esztendőt élhetett meg.

Szörényi László irodalomtörténész az első szekció ülésének felütését Kemény Zsigmond magvas gondolatával kezdte: „Nem falaztuk el magunkat kínailag a polgárosodástól, s mégis az idegen hatások közt megtartottuk jellegünket. Európailag és nemzetileg fejlődtünk Szent Istvántól mostanig. S mi kell ennél több arra, hogy társadalmi mozzanataink művészi visszatükrözései, hogy múltunk és jelenünk hűn felfogva, könnyen érthető legyen a külföld előtt, s mégis sajátságai által rendkívüli ingerrel bírjon.” Önálló nemzetként Európa része vagyunk, ez volt első királyunk útravalója, amit megőrzött a magyarnak nevezett nép.

Toroczkay Gábor történésztől megtudhatta a hallgatóság, hogy Szent István történetei, legendái először bencés szerzetesektől maradt meg az utókornak, mégis a legismertebb, és egyben alapot képező legenda egy püspök tollából született. 1003-ban az erdélyi és az 1018-as balkáni hadjárat zsákmányából alapította Szent István a fehérvári Szűz Mária-prépostság templomát, melyet egyúttal ajándékaival is elhalmozott. Szent István csontjait ide hozták vissza, amiből az következik, hogy a halála előtt sokat szenvedett király nem Fehérváron halt meg.

Havasi Krisztina művészettörténész részletesen elemezte a prépostság templomának kövezetét, azokon belül is a sokszínű és anyagú járólapokat. Elemzéseinek egyik fontos következtetése, hogy a több helyen talált márvány padlók erőteljes kopása azt igazolja, hogy évszázadokon át jártak rajta. A művészettörténész elmondta, hogy jelenlegi tudásunk alapján Székesfehérvár nem rendelkezik Szent István előtti történelemmel, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a koronázó templomban található római oszlopokat messzi földről hozhatták ide.

Maczák Ibolya irodalomtörténész a szent királyról szóló prédikációkat elemezte, méghozzá élettel teli történetekkel, gyakran papír nélkül. Kihangsúlyozta, hogy nem véletlen, hogy a Szent István prédikációk nagyon gyakran használták a korona fogalmát. Ezt nem azért tették elsősorban, mert királyról volt szó, hanem az elemzések alapján azért, mert István neve, a Stephanus mögött a koszorú, azaz korona jelentés is van. Legismertebb Szent István prédikáció Matthias Fabertől (Fábri Mátyástól) származik a XVII. századból.

Az előadók sorában az idős művészettörténész, pap, nyugalmazott egyetemi oktató, Szilárdfy Zoltán előadás kezdete volt a legszemélyesebb, amikor elővette az egykor véletlen szerzett amulettet egy német kendőbe csomagolva, és azt megmutatta a hallgatóságnak. Szilárdfy elmondta, hogy egy kereskedő tízezer forintot kért az amulettért, mert abban nem volt kép, és ahogy a kereskedő fogalmazott: „mit ér egy amulett kép nélkül”. Ám ez az amulett ereklye, méghozzá Szent Imre, Szent Margit és Szent Erzsébet csontjaival. Ezt az amulettet a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban is kiállították korábban.

Szent Imre, Szent Margit és Szent Erzsébet csontjait rejtő amulett