Belföld

Hoffmann Rózsa szerint pozitív irányt vettek a tárgyalások a szakszervezetekkel

Az oktatási államtitkár ezt a kormánypárti politikusok országjárásának bicskei állomásán mondta.

Hangsúlyozta: szakmai kérdésekről tárgyalnak a szakszervezetekkel. A 20 százalékos béremelési követelést nem tudják teljesíteni, és sem a köznevelési törvényt, sem az iskolák állami átvételét nem vonják vissza. A következő tárgyalás jövő szerdán lesz – tette hozzá.

Az államtitkár megerősítette: nem lesz tömeges elbocsátás, és nem lesz kvótákhoz kötött leépítés, mert “sem a pedagóguslétszám, sem a gyereklétszám nem indokolja”. Az életpályamodellről elmondta, pontos időpontja még kérdéses, de “2013-ban biztosan bevezetésre kerül”.

Hoffmann Rózsa szerint sok helyen újraindulhatnak az általános iskolák alsó tagozatai azokon a kistelepüléseken, ahol korábban megszűntek, mert az állam évfolyamonként minimum nyolc gyerek esetén vállalni fogja a fenntartásukat. A felső tagozatok esetében racionalizálások lesznek, de “az összevonások után is a pedagógusok fognak utazni, és nem a gyerekek”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik