Belföld

Állatvédők tüntettek Budapesten

kutya (kutya, )
kutya (kutya, )

Az állatvédelmi törvény szigorítása érdekében tartottak tiltakozó fáklyás felvonulást állatvédő szervezetek képviselői és aktivistái mintegy félezer ember részvételével.

Az Aktion Fair Play és az Állatvédőrség által szervezett megmozdulásán az ország különböző részeiről érkezett állatvédők vettek részt. A Keleti pályaudvartól dobszó kíséretében, rendőri biztosítás mellett, többen „állathóhéroknak” és „állami sintéreknek” beöltözött jelmezekben vonultak a Parlament elé, hogy átadják törvénymódosító javaslat-csomagjukat.

Mint Tornóczky Anita, az Állatvédőrség aktivistája és Joó István, a szervezet vezetője a Kossuth téren felállított színpadon elmondta, azt szeretnék elérni, hogy integrálják az állatvédelmet és a felelős állattartást a nemzeti alaptantervbe. Jogi keretet és működési szabályzatot szorgalmaznak a gyepmesteri (sintér) telepek kialakítására és az ottani állattartási körülményekre. Szeretnék elérni, hogy a fajtatiszta kiskutyákat kizárólag származási lappal lehessen értékesíteni és legyen büntethető a zoofília (állatok és emberek közötti szexuális érintkezés). Ugyancsak szorgalmazzák, hogy az elkobzott, lefoglalt állatokat gyorsított eljárásban lehessen örökbe adni.

A javaslatot, amelyhez több mint tízezer ember aláírását is mellékelték, Kövér László házelnök titkárságának munkatársa vette át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik