Belföld

Újratervezték a keretszámokat

December 5-én dönt a kormány, hányan tanulhatnak jövőre főiskolán, egyetemen állami támogatással, ösztöndíjjal. Úgy tűnik, a kiszivárgott terveket módosították.

Az oktatási államtitkárság pénteken közölte, hogy a kabinet november 21-i ülésén első olvasatban tárgyalta a 2013. évi felsőoktatási felvételi keretszámokat, amelyeknek a változtatása mellett döntött. A más szempontrendszer szerint készülő tervezetet a kormány december 5-i ülésén tűzi napirendre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának november 20-i előterjesztését korábban az MTI és az Origo is közzétette, aszerint  több mint 8 ezer fővel faragná le az állami ösztöndíjas, illetve részösztöndíjas helyekre felvehetők számát a kormány. Ez a szám azonban – a szűkszavú közlemény alapján – úgy tűnik, szerdán megváltozott. Már csak az a kérdés, hogy az egyetemre készülő fiatalok előnyére vagy hátrányára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik