A magyar Élelmiszerbank Egyesület az idén a szokásosnál korábbra szervezi hagyományos karácsonyi akcióját.
November 23-án 15 és 20 óra között, november 24-én pedig 8 és 19 óra között várják az önkéntesek a felajánlásokat 135 településen, az Auchan-, Metro-, Penny Market- és Tesco-üzletekben.
230 áruházban lehet hozzájárulni a szegények ünnepéhez, elsősorban a karácsonyi sütés-főzéshez felhasználható tartós élelmiszereket várnak a szervezők. Az önkéntesek azt kérik a boltba betérőktől, hogy vásárláskor gondoljanak azokra is, akiknek semmi nem jut az asztalra az ünnepek idején, ezért vegyenek nekik akár egy kiló lisztet, cukrot, egy üveg olajat, lekvárt, savanyúságot vagy épp egy kis édességet.
Az adományokból összeállított élelmiszercsomagokat karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtés helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatják el, még az ünnepek előtt. Az adományokból legalább 15 ezer rászoruló családot szeretnének támogatni – áll a szervezet közleményében.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005 óta működik. Alapítása óta több mint 20 ezer tonna élelmiszert osztott szét 500 karitatív és civil szervezeten, illetve önkormányzaton keresztül, több mint 500 ezer rászorulónak, összesen több mint 5 milliárd forint értékben.