Belföld

Megnyíltak az oltópontok

injekció (injekció)
injekció (injekció)

Országszerte 15 helyen már működnek az úgynevezett oltópontok, ahol néhány perc alatt bárki beadathatja magának az influenza elleni védőoltást - közölte az oltóponthálózatot működető cég.

“Az oltópont azoknak nyújt megoldást, akik nem jogosultak az állami térítésmentes oltásra, és csak akkor keresik fel a háziorvosukat, amikor már megbetegedtek, egyébként pedig nem jutna idejük a védőoltás beadatására” – idézte a közlemény Labancz Lászlónak, a Sanofi Pasteur magyarországi vezetőjének szavait. Véleménye szerint az influenza elleni oltást a járvány kitörése előtt érdemes beadatni, hiszen a védettség kialakulásához az oltás beadásától számítva 2-3 hétnek kell eltelnie.

A tavalyi tapasztalatok alapján “jól vizsgáztak az oltópontok” – áll a közleményben. Az országszerte 15 helyen működő oltópontok olyan, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által jóváhagyott működési engedéllyel rendelkező orvosi rendelők, ahol az oltás azonnal, időpont-egyeztetés nélkül is megkapható.

A cég szerint az oltás különösen ajánlott azoknak, akik krónikus megbetegedésben szenvednek, illetve hajlamosabbak a megfázásra, gyakrabban kapják el az influenzát, továbbá a cukorbetegeknek és azoknak, akik gyakran tartózkodnak zsúfolt helyeken, illetve azon családoknak, ahol kisgyermek van.

Mint kiemelték, az oltópontokon elérhető a legmodernebb, mikrotűs, valamint a hagyományos vakcina is. Továbbá az idei szezonban már a pneumococcus elleni oltás is elérhető az oltópontokon, amely az ÁNTSZ ajánlása szerint a krónikus betegeknek és az időseknek javasolt.

Az ÁNTSZ az influenzahelyzetről szóló legfrissebb jelentésében azt írta: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint november 12. és november 18. között az országban az előző héthez hasonló számú, mintegy 5200 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összesen 19 influenzagyanús betegtől érkezett légúti minták közül egyben sem mutatták ki a vírus jelenlétét – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik