Belföld

Gyorsabban épülhetnek az utak

Közlekedési projekteket nyilvánított kiemeltté a kormány, az ország 77 pontján dolgozhatnak majd gyorsabban az útépítők.

A kiemelt projektek között van például a 21-es, 52-es és 54-es út egy-egy szakaszának négysávúsítása. A 8-as főúton a várpalotai elkerülő szakasz megépítése, illetve a Székesfehérvár és Veszprém közti, valamint a Veszprém és Körmend közötti rész felújítása készülhet el gyorsabban, Miskolcon pedig a 3-as főút tehermenetesítő szakaszának fejlesztése.

A vasúti felújítások is korábbra várhatók pl. a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza vonalon, Fonyód és Kaposvár, valamint Szombathely és Zalaszentiván között. Budapesten az 1-es és a 3-as villamospályát rekonstruálják.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a kiemelt közlekedésfejlesztési projektek azt jelentik, hogy a beruházások gyorsabban, egyszerűbb engedélyezési eljárásban valósíthatók meg.  A fejlesztésekkel Nyíregyházától Zalalövőig az ország számos pontján jobb minőségű szolgáltatások biztosíthatók a közlekedők számára.

A kormány augusztus végén bízta meg a nemzeti fejlesztési minisztert azzal, hogy az Új Széchenyi Terv 33 közlekedési beruházásának nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításához szükséges intézkedéseket készítse elő.

A szaktárca elvégezte az egyes projektek műszaki tartalmának pontosítását, több esetben a projektek szakaszolását is. Az új kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánítja az autópályatörvény mindenkori mellékletében felsorolt valamennyi – jelenleg 24 – közútfejlesztést is. A jogszabály a Miskolc hosszú távú közlekedésfejlesztési koncepciója megvalósítását célzó projektekkel és a Wekerle-tervben javasolt határ menti közútfejlesztésekkel egészíti ki a kiemelt beruházások körét. Ezenfelül további közúti és vasúti fejlesztések kiemeltté nyilvánításáról is rendelkezik, a gyorsított engedélyeztetés és mielőbbi megvalósítás érdekében.

Az összes kiemelt projekt itt található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik