Belföld

Semjén Zsolt ördöge új klipben vonaglik

Semjén Zsolt doktorit érő dolgozatában megállapítja, Mick Jagger maga az ördög. Mick Jagger nem tudja, ki az a Semjén, de új – apokaliptikus - klipet mutatott be a Rolling Stonesszal.

A Rolling Stones hét év után jelentetett meg egy új dalt. Az idén félszáz éves, az épp turnéra induló zenekar videoklipet is összehozott a Doom and Gloomhoz a Grammy-díjas Jonas Akerlund rendezésében. A klipben vannak zombik, topless stopposok, pénzégetés, háborús képek, baseballütős szobaszétverés, és természetesen feltűnik maga a zenekar is.

Mind a dögösre sikerült dalt, mind a zenészeket tekintve az embernek az az érzése, hogy nem változott semmit a Stones-világ a nyolcvanas évek óta. Vagy, mondjuk 1990 óta, amikor egy kis ország későbbi miniszterelnök-helyettese doktori fokozatot is érő dolgozatában a frontemberről kijelentette, az bizony maga az ördög.

A – hvg.hu írása szerint plágiumgyanús dolgozat – merész tartalmára a Képviselő Funky hívta fel a figyelmet, s mint írják, Semjén lábjegyzettel bizonyította az állítását: utal a Stones 1968-as Sympathy for the Devil című számára.

A dolgozatban Semjén Zsolt nem az egész rockzenét ítéli okkultnak. Példaként a Led Zeppelint hozza fel, mint ami nem is ördögi, csak úgy tesz a show miatt. Úgy fogalmaz viszont az akkori doktorjelölt, hogy „Sajnos bőségesen van olyan, ahol festés nélkül is ott van [az ördög]. Szomorú példája ennek a híres, hírhedt Rolling Stones.”

Semjén a dolgozatot 1990-ben írta. Akkorra már lefutott a 60-70-80-as évek, benne olyan előadókkal, mint a Black Sabbath (Ozzy Osbourne-nal), Alice Cooper, Marilyn Manson, a rombolást zászlajukra tűző punkzenekarok vagy a metalbandák (a Slayertől az Iron Maidenig és a kifejezetten sátánista zenekarokig). Semjén dolgozata persze nem rockzenei témájú volt, de ha már megemlíti azt, találhatott volna nagyobb ördögöt is, mint a 2002-ben a Brit Birodalom lovagjává ütött Sir Mick Jagger.

1990-ben persze még nem gondolhatta Semjén, hogy 12 év múlva a királynő lovaggá üti az ördögöt. Mint ahogy Mick Jagger sem gondolta, hogy Magyarországon újabb tíz év múlva téma lesz az ő ördög mivolta. Akkor biztos nem készíttet a neves rendezővel egy ilyen apokaliptikus klipet.

Egy biztos: a dolgozat ezen része nem plágium, az sem az Öt világvallásban, sem a többi – korrektül vagy kevésbé korrektül – felhasznált irodalomban nem szerepel. Ez Semjén Zsolt önálló gondolata.

Remélhetőleg nem okoz újabb kormány-főváros ellentétet az előkerült dolgozat e fejezete. Tarlós István ugyanis kifejezetten szereti a Rolling Stonest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik