Ez a kérdés legutóbb vasárnap este vetődött fel bennem, amikor az egyik kereskedelmi televízióban a festett húsokról szóló riport futott. Élelmes vagy inkább így mondanám: gátlástalan ételhamisítók ételfestékkel „készítenek” disznóhúsból marhát, tápos csirkéből tanyasit, látszatra kukoricán neveltet. Mi meg, gyanútlan fogyasztók benyeljük, mint ama bizonyos kacsa a nokedlit.
Mondhatom erre: nincs ebben semmi újdonság. Idén februárban éppen a szeged.hir24-en írtam egy, az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott vizsgálati eredményről. Ebben megemlítettem: a felmérések szerint a XXI. század első évtizedében 7,6 százalékkal emelkedett a növényvédő szerekkel szennyezett élelmiszerek aránya, a vizsgálatok során összesen 354 különféle hatóanyagot találtak meg az Európában forgalmazott élelmiszerekben.
Akkor ezt írtam, ma meg panaszolom: vajon mi történhetett a világgal, hogy míg a rendszerváltás idején majd hanyatt vágódtunk a Nyugatról jött finomságok előtt, mára már mindenki azt mustrálja a piacon, boltban, szupermarketben: magyar-e a termék, vagy netán „echte” északi-sarki banán. Hozzáteszem: szép, szép a „Vegyünk magyar árut!” mozgalom, hiszen a hazai termelés fellendítésére hívatott, csak éppen a honi gazdák között nem kis számmal akad olyan, aki vajmi keveset törődik azzal, milyen szennyel fertőzött terméket nyom az orrunk alá a piacon. És ezzel nem csupán a gyomrunknak árt, hanem a magyar termékek jó hírének.
Pedig tanulhattunk volna kudarcainkból. Például a hamísított paprikából, amikor téglaport kevertek, vagy éppen csak pirosítót a hatodosztályú termékbe, hogy aztán évekig azon törjék a fejüket külkereskedőink, hogyan vezessék be újra a világpiacra a magyar őrölt paprikát. (Tényleg, ki tudja, milyen sikerrel is jártak?) De említhetem a hamisított borokat, amik a 90-es évek elején, közepén, végén, és talán még ma is marják a kannás borokra kényszerült szegény ember gyomrát. És dühítik azokat a boros gazdákat, akik szívüket, lelküket, sőt mi több, még a szőlőjüket is beleteszik a borukba, csak minél finomabb, nemesebb nedűvel kerüljenek a piacra.
És most támad a festett hús. Suttyomban, alattomosan, kiölve a maradék bizalmat is, ami eladót és vásárlót összeköt. Magam sem tudom, hogy ez a bizalomvesztés a nagyobb baj vagy az ételfesték, aminek eredményeként – ha igaz „Az ember azzá lesz, amit eszik!” mondás – tavaszra elmehetünk mindannyian húsvéti tojásnak.
