Belföld

Panaszt tesznek a rendőrökre a MTVA székházánál tüntetők

Feljelentést tettek az MTVA székházánál demonstrálók, miután hétfő este állításuk szerint erőszakosan léptek fel ellenük a biztonsági emberek.

Büntetőfeljelentést tettek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap MTVA Kunigunda úti gyártóbázisa előtt demonstrálók a hétfői események miatt – mondta Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. Eljárást fognak kezdeményezni a hatóságok tétlensége miatt is, miután a rendőrök nem intézkedtek a helyszínen – tette hozzá.

A szakszervezeti vezető tájékoztatása arról is beszámolt, hogy felhívást intéztek a magyar újságíró társadalomhoz, s arra kérték a sajtót: “Egyértelműen mondjon nemet a sajtószabadságért békésen harcolók ellen elkövetett erőszakra” és követelje a bűnösök felelősségre vonását. Az érdekképviseleti vezető határozottan visszautasította az MTVA azon kijelentését is, mely szerint nem történt erőszak az óbudai gyártóbázis előtt.

Rendőrt hívtak az MTVA Kunigunda úti gyártóbázisa előtt demonstrálók hétfő este, mert állításuk szerint erőszakosan léptek fel ellenük a biztonsági emberek. A helyszínre mentő is érkezett. Egy nőnek megsérült a térde. A rendőrök több embert igazoltattak. Az MTVA szerint a helyszínen nem történt fizikai erőszak.

Az MTVA közölte, hogy büntetőfeljelentést tesz és számos eljárást indít a hétfői és keddi történések miatt. A Nagy Navarro Balázs vezette demonstrálók ellen “garázdaság és rendzavarás szabálysértése, rágalmazás, becsületsértés, jó hírnév megsértése, gyülekezési joggal való visszaélés és köztisztasági szabálysértések tárgykörben” fordul az Alap a Fővárosi Törvényszékhez és egyéb érintett hatóságokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik