Belföld

Botrány az MTVA székházánál

Rendőrt hívtak a MTVA Kunigunda úti gyártóbázisa előtt demonstrálók hétfő este, mert állításuk szerint erőszakosan léptek fel ellenük a biztonsági emberek. A helyszínre mentő is érkezett. Egy nőnek megsérült a térde. A rendőrök több embert igazoltattak. Az MTVA szerint a helyszínen nem történt fizikai erőszak.

Az MTVA hétfőn közölte, hogy kültéri fotókiállítást rendez be a székház B portájánál, ott, ahová másfél hete költöztek át a demonstrálók. Nagy Navarro Balázs, a tüntetők vezetője hétfőn este fordult a rendőrséghez. Állítása szerint a békés demonstrálók ellen több tucat biztonsági őr lépett fel. A szakszervezeti vezető azt mondta, fizikai erőszakkal akadályozták meg, hogy a demonstráció helyszínére lépjen, egyik aktivistájukat pedig a szabad mozgásában is akadályozták. Nagy Navarro Balázs elmondta, hogy az akcióban résztvevő biztonsági őrök közül többen eltakarták az arcukat, míg egy másik kamerával rögzítette a történéseket. Szerinte mindez jogszabályellenes. A tüntetők egyébként eseményeket folyamatosan dokumentálták a Facebookon.

Az MTVA cáfolja az erőszakot

Az MTVA határozottan visszautasította azt az állítást, hogy biztonsági szolgálatának munkatársai fizikai erőszakot alkalmaztak volna a demonstrálókkal szemben. Az MTVA Sajtóirodája szerint két demonstráló volt a területen, akik önként hagyták el a helyszínt. Később pedig az egyiküket vissza is engedték a területre. Semmiféle fizikai erőszak nem történt.

Ellenzéki politikusok is felbukkantak a helyszínen

Hétfő késő este a helyszínre érkezett Török Zsolt, az MSZP szóvivője és Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. A demonstrálók között volt Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője is.

Sérült is van

Nem sokkal fél tizenegy után a helyszínen lévő mentőautóból kiszállt egy nő, aki Nagy Navarro Balázs szerint rugdosástól sérült meg. Hozzátette: eközben már a rendőrök a helyszínen voltak. A nőt a mentősök ellátták, a térdénél, a nadrágján kívül egy kötés volt látható. A rendőrök a biztonsági szolgálat egy-két munkatársát igazoltatták. A rendőrség két autóval lezárta utat az MTVA gyártóbázisa előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik