IMF
Belföld

Varga vitát lát az IMF és az EU között

varga-mihaly(210x140)(2).jpg (varga mihály)
varga-mihaly(210x140)(2).jpg (varga mihály)

Maga a főtárgyaló mondta, hogy az idei hitelmegállapodásra kevés az esély.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió meg fogja várni a 2013. évi költségvetés elfogadását, s ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban – mondta Varga Mihály. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője egyben elmondta: kicsi a valószínűsége annak, hogy idén hitelmegállapodás szülessen. Mint mondta, az, hogy 2013-ban “hogyan alakul a helyzet”, az nemcsak a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseitől  függ, hanem attól is, hogy az euróövezetben milyen döntések születnek, milyen helyzet fog kialakulni.

Az IMF tegnap jelezte, hogy az elmúlt hetekben bejelentett több magyar gazdasági intézkedés nem fenntartható, nem segíti a növekedést. A Nemzetközi Valutaalapot a Wall Street Journal című lap azt követően kereste meg, hogy a magyar kormány néhány héten belül a harmadik megszorító csomagját ismertette – közölte a Dow Jones.

Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője közölte: a költségvetési kiigazításhoz jobban kiegyensúlyozott konszolidációra van szükség, az ad-hoc intézkedések helyett. Matolcsy György ma levélben tájékoztatta az Európai Bizottságot a kormány által elfogadott újabb, 90 milliárd forintos költségvetési kiigazítási csomagról.

Előzőleg elemzők úgy vélték: az IMF-megállapodás esélye a választásokig szinte a nullára csökkent az újabb Matolcsy-csommagal, az  adóintézkedések tovább rombolják a bizalmat, a potenciális növekedési ütemet. A bankadó „állandósítása” pedig azt eredményezheti szerintük, hogy a következő években sem lesz képes a bankszektor támogatni a növekedést.

Varga Mihály a kritikákról csak annyit mondott, hogy a költségvetési hiány 3 százalék alatt lesz, csökkent az államadósság, de problémát jelent az intézkedések összetétele, az EU és az IMF más-más döntéseket várna el a kormánytól. A miniszter példaként említette, hogy az IMF csökkentené a bankokra, a pénzintézeti rendszerre kivetett adót, helyette a kiadási oldalon, például a szociális intézkedések vagy a tömegközlekedés területén spórolna.

Mint mondta: az elmúlt hetekben az EU kényszerítette a kormányt olyan lépésekbe, amelyek „a Valutaalap fejcsóválását váltották ki, hiszen ha az EU azt mondja, hogy körömszakadtáig ragaszkodjunk a 3 százalék alatti hiány eléréséhez, akkor eközben a növekedés összetétele sérülhet”, vagyis kisebb ellentét van az EU és az IMF között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik