Belföld

Ma szavaznak a Matolcsy-csomagról

A jövő évi kiigazításokról, adómódosításokról és pénzügyi ombudsmanról is dönthet ma a parlament.

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor, a megszokott rendben kezdődik. Elsőként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács tavalyi beszámolóiról döntenek a képviselők, majd pedig több nemzetközi szerződés kihirdetéséhez járulhat hozzá a parlament.

Az Országgyűlés ismét állást foglalhat annak a két törvényjavaslatnak az ügyében, amelyeket Áder János köztársasági elnök küldött vissza a közelmúltban. Az államfő az október elején elfogadott hulladéktörvény több pontját vitatta, az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló, egy héttel később megszavazott jogszabály rendelkezéseit pedig hiányosnak ítélte.

A képviselők emellett különböző törvények módosításával létrehozhatják a pénzügyi jogok biztosa tisztséget, valamint változtathatnak a kisajátítás szabályain is.

A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett költségvetési kiigazításokat a jövő évi adóváltozásokkal együtt fogadhatják el. A Ház ugyanis előző ülésén ebbe a javaslatba foglalta például a bankadó fenntartását, a pénzügyi tranzakciós illeték megemelését, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését. A kormány 2013-as adóváltoztatásainak fókuszában mindenekelőtt a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcsrendszer átalakítása és az adómorál erősítése áll. A javaslat szerint egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó 2013-tól, miután kivezetik a szuperbruttósítást, és ezzel megszűnik az évi 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelmeket terhelő adóalap-kiegészítés.

A kormánypártok választási eljárási törvényjavaslatáról az előzetes napirenddel ellentétben ugyanakkor ma nem dönthetnek, mert ahhoz a házszabályban előírt határidőig nem készítették el a szavazáshoz szükséges egységes javaslatot.

A határozathozatalokat követően a kabinet egészségügyi törvénymódosításairól kezdődik általános vita. A kormány újabb ágazati salátatörvénye egyebek mellett jogi alapot teremt arra, hogy Magyarország az Eurotransplant teljes jogú tagjává váljon, továbbá visszaszorítaná a gyógyszerhamisításokat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik