Belföld

Kevésbé, de még mindig fogy a magyar

szülés (születés, újszülött)
szülés (születés, újszülött)

Emelkedett a születések, de a halálozások száma is tavalyhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Az előzetes adatok szerint 2012 első kilenc hónapjában több gyermek született az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben. A születésszám az év első öt hónapjában folyamatosan meghaladta az előző évit, júniusban és júliusban viszont az emelkedő irányzat megtorpant. Augusztusban és szeptemberben ismét növekedett a születések száma, így összességében január és szeptember között 67 995 gyermek született, közel 2400-zal (3,6 százalékkal) több, mint egy évvel korábban. Idén szeptember végéig ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

Az összefoglaló szerint a halálozások száma négy hónapban mérséklődött, öt hónapban viszont nőtt az előző év azonos hónapjaihoz képest. Mint írták, a többlet különösen márciusban volt számottevő (9,3 százalék), ebben az akkor tetőző influenzajárványnak lehetett meghatározó szerepe, a júliusi 5,9 százalékos emelkedés pedig valószínűleg a tartós hőséggel magyarázható. Összességében az év első kilenc hónapjában 1,1 százalékkal emelkedett az elhunytak száma, az előző évhez képest 1078-cal többen haltak meg.

A házasságkötések csökkenő irányzata megállt, és az idei év első kilenc hónapjában kismértékű emelkedést mutatott – olvasható a jelentésben. A havonkénti házasságkötések száma változatosan alakult: négy hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés júliusban volt, amikor 14,2 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, augusztusban viszont 9,8, szeptemberben pedig 8,9 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjaiban. A vizsgált időszakban összesen 30 069 házasságot kötöttek, ami 64-gyel (0,2 százalékkal) múlta felül az egy évvel korábbit.

A közlemény szerint a születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január-szeptemberi 30 484-gyel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik